Élet-Stílus

Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló a legnépszerűbbek

admin
admin

2011. 02. 23. 12:51

Összességében nem változott a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak száma alapján legnépszerűbb tíz település köre 2009-hez képest, az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll - közölte a Magyar Turizmus Zrt. szerdán a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján.

A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte, Bük és Gyula pedig ismét bekerült a legnépszerűbb tíz magyarországi város közé.

A Magyarországra látogató külföldiek körében Budapest mellett 2010-ben is a gyógyfürdővel rendelkező, illetve a Balaton közeli települések voltak a legnépszerűbbek: Hévíz, Bük, Hajdúszoboszló és Balatonfüred, Debrecen pedig bekerült az első tízbe.

A KSH előzetes adatai szerint 2010-ben – a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján – a legnépszerűbb magyarországi város pozícióját Budapest mind a külföldi, mind a magyar turisták körében megőrizte. Az elmúlt évekhez hasonlóan az ezüstérmet Hévíz, a bronzérmet Hajdúszoboszló szerezte meg. A negyedik és az ötödik helyen Bük és Siófok foglaltak helyet. 2010-ben a tíz legnépszerűbb település közül Bük és Sopron esetében bővült a legnagyobb arányban a vendégforgalom, így mindkét város előrelépett a rangsorban – írta az MT Zrt.

2010-ben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma Sopronban 17,8 százalékkal emelkedett, a külföldi és a belföldi kereslet itt hasonló arányban nőtt. Bük esetében a 25,1 százalékos növekedés döntően a belföldi kereslet emelkedésének köszönhető. Budapesten és Hévízen is egyaránt bővült a külföldi és a belföldi vendégforgalom, Hajdúszoboszlón és Zalakaroson a belföldieknek, Sárváron és Debrecenben a külföldieknek köszönhető a növekedés.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.