Élet-Stílus

Bajban a címvédő Inter

A Bundesliga gólkirály-jelöltje, Mario Gomez a 90. percben csapott le a címvédő Interre, így a bajor csapat előnnyel várhatja a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő hazai visszavágóját.

A Kassai Viktor által vezetett milánói meccsen szűk negyedóra kellett ahhoz, hogy a tavalyi döntősök játékba lendüljenek. Bár az utolsó percig hiánycikk volt a gól, az Inter és a Bayern élvezetes meccset vívott egymással, felváltva forogtak veszélyben a kapuk.

Ribéry közeli fejessel egészen közel járt a vezetés megszerzéséhez, de a léc mentett, később Gomez nagy helyzetben durrantott kapu fölé. Milánói részről Eto’o hagyta ki a legnagyobb helyzetet, de pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy Kraft védett bravúrral.

A második félidőt a Bayern kezdte jobban, Müller fejese centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot, Robben lövésénél pedig a bal kapufa segítette ki Júlio Césart, aki aztán a negatív hőse lett. De Gomez győztes gólja előtt akár az Inter is eldönthette volna a meccset.

Eto’o lövése kijött Ktaftról, Cambiasso pedig közelről a lelátót célozta meg, majd a kameruni csatár próbálkozása után német szemszögből szerencsésen nem sokkal a kapu mellé pattant a labda.

Az Internek ugyanakkor már nem volt szerencséje: a végig lelkesen futballozó Robben távoli lövése nyomán ugyanis Júlio Césarról a kapu előtt sertepertélő Gomez elé került a labda, a csatárnak ezután nem okozott gondot öt méterről az üres kapuba helyezni.

A német bajnokságban 18 gólnál járó, ezzel a gólkirályi címre jó eséllyel pályázó Gomez hetedszer volt eredményes a Bajnokok Ligája idei kiírásában – és a Milánóban elért találata, ha aranyat egyelőre nem is, továbbjutást érhet csapatának a címvédő ellen.

Az angol listavezető marseille-i vendégjátéka lényegesen kevesebb helyzetet hozott, komolyabb lehetőség egyik csapat sem adódott, a gól nélküli döntetlen abszolút megfelel a játék képének. Ami azt illeti: feledhető, unalomba hajló mérkőzést játszott a két csapat, ámbátor a Manchester United ezzel együtt elérte a célját, hiszen nem került hátrányba, így az Old Traffordon jó eséllyel harcolhatja ki a nyolc közé kerülést.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
Inter (olasz)-Bayern München (német) 0-1 (0-0)
Milánó, Giuseppe Meazza (San Siro), v.: Kassai
Gól: Gomez (90.)
Sárga lap: J. Zanetti (21.), Sneijder (56.), Motta (89.), ill. Ribéry (34.)
Inter: Júlio César – Maicon, Ranocchia (Kharja, 73.), Lúcio, Chivu – Thiago Motta, Cambiasso, J. Zanetti – Sztankovics, Sneijder – Eto’o
Bayern München: Kraft – Lahm, Timoshcsuk, Badstuber, Luiz Gustavo – Pranjic (Breno, 38.), Schweinsteiger – Robben, Müller, Ribéry – Gomez

Olympique Marseille (francia)-Manchester United (angol) 0-0
Marseille, Stade Vélodrome, v.: Brych (német)
Marseille: Mandanda – Fanni, Mbia, Diawara, Heinze – Lucho Gonzalez, E. Cisse, Kabore – Ayew, Remy (Valbuena, 79.) – Brandao
Manchester United: Van der Sar – O’Shea, Vidics, Smalling, Evra – Fletcher, Carrick, Gibson (Scholes, 73.), Nani – Rooney, Berbatov

Ajánlott videó

Olvasói sztorik