A hód az egyik legnagyobb testű rágcsáló, akár 30 kilót is nyomhat. Torpedó alakú teste, úszóhártyás hátsó lábai, vízhatlan bőre, nagy, lapos farka kiváló úszóvá teszik. Amikor víz alatt tartózkodik, nem csak orra és fülei záródnak le, szemeit is vízhatlan hártya borítja. Sőt, még szájüregét is le tudja zárni, ha ágat szállít a víz alatt!
Ezek a növényevő rágcsálók tudatosan alakítják környezetüket. Fákat döntenek ki, 1-2 méter magas várat, csatornákat és akár 100 méter hosszú gátakat építenek. Monogámok, és több generáció él együtt a családban.
A hód valaha Európa, Ázsia és Észak-Amerika mérsékelt és hideg égövi erdeiben minden folyó- és állóvíz mellett előfordult. Ám vadászata elképesztő méreteket öltött, így a 19. század végére csaknem teljesen kipusztult. Prémje, húsa, pézsmája, bőre kelendő portéka volt, gátépítése miatt pedig kártékonynak ítélték. Hazánkban a kilencvenes években kezdték visszatelepíteni, és szerencsére ma már egyre több természetjáró számol be hóddal való találkozásról. Ma a hazai állomány nagyjából 500 egyed.
A csodás kis lények védelmében a Vadvédelmi Alapítvány (WWF) idén is meghirdette hódversíró-pályázatát olyan általános iskolásoknak, akik szeretik a természetet, az állatokat és szeretnek verset írni. A versikéket, mondókákat március 14-ig lehet beküldeni. Részletek itt.
Két kis hód
Hódbébi a stégen
Az állatvilág építőmesterei
AJÁNLOTT LINKEK:
