Élet-Stílus

Üzenet a divatvilágnak

Az Amerikai Divattervezők Tanácsának elnöke szeretné, ha a nőkben egy egészségesebb képet építene a divatipar, ezért megfogalmazta tanácsait.

Évek óta próbálják megakadályozni, hogy kórosan sovány modellek árasszák el a kifutót. A divatipar fiatalokra gyakorolt egészségkárosító hatásait mindenki látja, tudja, mégis, csak kevesen tesznek érdemi lépéseket a helyzet javítására. 2010-ben már lehetett áttörésről beszélni: több professzionális divatcég is kifutóra állított teltebb, olykor kövérnek mondható modelleket: Még akkor is, ha ezek a kezdeményezések inkább csak polgárpukkasztásnak jók.

Most viszont történt valami, ami talán elindíthat egy minőségi és tartós változást a divat betegesen szélsőséges dolgait illetően. A CFDA, vagyis az Amerikai Divattervezők Tanácsának elnöke, Diane von Fürstenberg a szerdán kezdődő New York-i divathét alkalmából üzenetet küldött a világnak, melyben azt javasolta, hogy a szakma ne foglalkoztasson 16 év alatti modellekkel és ne engedjenek sovány, beteges fiatalokat a kifutókra. Az elnök szeretné elérni azt is, hogy a modellek ne koplaljanak, valamint hogy a fotózásokon szolgáljanak fel minőségi ételeket.

“A választásaink pozitív hatással lehetnek a nők életére. Az egészséges lélek egy egészséges testben az egészséges életet jelenti. Válasszuk az egészséget és a sokféleséget” – fogalmazott a tervezőnő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik