Élet-Stílus

Vajna ellen tiltakoznak neves rendezők

Nyilatkozatban tiltakozott kilenc neves magyar filmrendező a magyar filmszakma rendszerének megváltoztatása ellen. A dokumentum aláírói szerint "egyszemélyes irányítási rendszert" alakítanak ki, ami veszélyezteti a magyar film sokszínűségét.

“A magyar kormány úgy döntött, hogy a magyar film eddigi pluralitását biztosító, demokratikus önigazgatási struktúra helyett egyszemélyes irányítási rendszert vezet be. Úgy látjuk, hogy ez a döntés veszélyeztetheti a magyar film eddigi sokszínűségét” – olvasható a nyilatkozatban, amely szerint semmilyen haszonelvűség, a gazdasági helyzet félreértelmezése, politikai szándék vagy szubjektív megítélés nem indokolhatja, hogy tönkretegyék a magyar filmet.

A legnagyobbak írtak alá

A “magyar film barátaihoz” címzett nyilatkozatot Enyedi Ildikó, Fliegauf Benedek, Hajdu Szabolcs, Jancsó Miklós, Kocsis Ágnes, Mészáros Márta, Mundruczó Kornél, Pálfi György és Tarr Béla írta alá, a támogatók között további 42 külföldi filmes neve szerepel, köztük Michael Haneke osztrák, Aki Kaurismäki finn, Gus Van Sant amerikai, Andrzej Wajda lengyel rendező, valamint Hanna Schygulla német és Tilda Swinton brit színésznő.

Tarr Béla

Tarr Béla

Abszurd a helyzet

Tarr Béla ennek kapcsán kifejtette, hogy azért tették közzé a dokumentumot, mert az egész magyar filmszakma több mint háromnegyed éve áll és semmifajta kommunikáció nincs az úgynevezett döntéshozók között. “A kialakult helyzet egészen abszurd, azt sem tudjuk, hová, melyik minisztériumhoz tartozik a film” – jegyezte meg a rendező.

Méltatlan támadásokat viselnek

Enyedi Ildikó, filmrendező azt is kiemelte: “A jelenlegi kormány alatt egy erős központosítás irányába mennek a dolgok a filmszakma rendszerében, és ennek része Andy Vajna kormánybiztos kinevezése is”. Elmondta, hogy úgy látják, egy éve zajlanak a kedvezőtlen folyamatok a magyar filmszakmában és bár reménykedtek a kibontakozásban, “a várakozásban és a csendben nagyon méltatlan támadásokat kellett elviselnünk”. Enyedi szerint azok nevében szólaltak meg, akik nem piaci filmgyártást csinálnak, hanem kultúrát.

Enyedi Ildikó

Enyedi Ildikó

“Az állami támogatásnak kultúratámogatást kell jelentenie, az ipart nem is szabad támogatni, mivel az az európai versenyszabályokba ütközik. Bár még nem szembesültünk egyértelmű döntéssel, sokféle fórumon elhangzott, hogy megszüntetik az eddigi filmes intézményrendszert. Elképesztő pazarlásnak és aggasztónak tartom kidobni az ablakon mindazt, ami az elmúlt időszakban megvalósult. 1989-et követően, de még inkább a filmtörvény hatályba lépése, 2004 után kedvező folyamat indult meg a szakmában, nagyon sok fiatal jutott lehetőséghez, minőségi alkotások születtek. Nagyon nem szeretném, ha ismét az lenne, ami 1989 előtt volt, vagyis az határozza meg a filmesek lehetőségeit, hogy éppen ki milyen szemmel néz rájuk” – fogalmazott Enyedi Ildikó.

Védendő a filmtörvény

Emellett megvédendő értéknek nevezte a filmtörvényt, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) struktúráját, valamint azokat a nemzetközi kapcsolatokat és szerződéseket, amelyek a jogszabály és a közalapítvány jegyében születtek. Úgy vélte, ezeket most egyszerűen “lesöpörték az asztalról”. “Embereket, vezetőket mindig le lehet váltani, az MMKA-val valóban voltak problémák, legfőképpen az, hogy az alapítói kör túlságosan be volt betonozva, nem tükrözte a szakma mai állapotát. Mégis sokkal jobban érzem magam demokratikus struktúrákban, mint akár egy nagyon jóindulatú pártfogó felügyelete alatt” – hangsúlyozta a filmrendező.

Kölcsönkényszer van

Arról is beszámolt, hogy mivel az államilag garantált támogatási pénzek kifizetését leállították, a producerek egyre nagyobb része nem tudja teljesíteni nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeit, illetve arra kényszerül, hogy óriási kölcsönöket vegyen fel.

Andy Vajna

Andy Vajna

Vajna időt kért

A filmrendezők nyilatkozatukkal arra is reagáltak, amit a két évre kormánybiztosnak kinevezett Andrew G. Vajna vasárnap közölt egy interjúban: “a hazai filmszakma jelenleg érzékeny, ideges és türelmetlen, ami teljesen érthető, hiszen nem tudják, mit hoz a jövő”.

“Meg kell adni a szükséges időt arra, hogy kidolgozzunk egy olyan rendszert, mely az elkerülhetetlen változást szolgálja, amelyben minden forint útját követni lehet. (…) Tanulmányozom a nemzetközi modelleket, fontos, hogy ezeket integráljuk a most kialakítandó magyar rendszerbe. Küldetésemnek tekintem a magyar filmszakma egységesítését, valamint azt, hogy megszüntessük a művészfilm-közönségfilm besorolással kapcsolatos előítéleteket. A kettő ugyanis működhet együtt. Az alap, hogy egy filmnek legyen mondanivalója, és azt szórakoztatóan, fogyaszthatóan, izgalmasan tárja a néző elé. De a filmszakmában nincs recept, mindenkinek a saját kreativitása adja meg a különlegességét” – fejtette ki a kormánybiztos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik