Élet-Stílus

Oroszlánisten templomát fedezték fel Szudánban

admin
admin

2011. 01. 26. 08:01

Cseh régészek egy ókori templom maradványait fedezték fel Szudánban - az aprócska szentélyben egy oroszlánistenségnek hódoltak. Feltártak egy kerek épületet is, amely az úgynevezett meroitikus korból származik.

A cseh régészek már a második szezonban végeznek feltárásokat a Kartúmtól 130 kilométerre északra lévő Vad Bon Naga település közelében. Az úgynevezett meroitikus korban – Kr.e. IV. évszázad és a Kr.u. IV. évszázad között itt volt Núbia egyik legnagyobb városa, a huszonötezres lakosú Arabikeleb, amelynek legalább öt temploma volt.

A cseh expedíció korábban feltárta Amanisakheto királynő palotáját, aki a Kr. e. I. század végén – Kr.u I. század elején uralkodott.

Uralkodása hozzávetőlegesen arra a korszakra tehető, amikor Augustus császár uralma alatt megkezdődött az Alsó-Núbiáért folytatott kusita-római háborúskodás, amelyet a Kr. e. 22-ben megkötött számoszi békével zárta le a két birodalom. A béke és a mediterrán világgal folytatott kereskedelem igazi virágkor kezdetét jelentett a Meroitikus királyság számára.

Amanisakheto királynő azonban elsősorban piramisában előkerült kincsei miatt vált ismertté. Fantasztikus ékszereire a meroéi északi piramistemetőben Giuseppe Ferlini olasz kalandor bukkant rá 1832-ben. Legnagyobb részüket ma a berlini Egyiptomi Múzeumban őrzik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.