Élet-Stílus

Kecskeméti az Év Kórháza

Idén borult a papírforma: a Házipatika.com „Év Kórháza” szavazásán a vidéki intézmények taroltak.

A Házipatika.com 2005-ben hagyományteremtő céllal indította útjára az Év Kórháza szavazást. A versenyben a kórházak rangsorát nem száraz számadatok döntik el, hanem szubjektív értékelések: a betegek és laikusok véleménye. A Házipatika.com szavazásán idén öt kategóriában lehetett 1-5-ig terjedő skálán értékelni az orvos-szakmai ellátás színvonalát, az infrastruktúrát, az ellátást, az ápoló és szakszemélyzet munkáját illetve a környezetet és a tisztaságot.

A szavazás október közepétől december 31-ig tartott, az ország kórházaira összesen 5000 voks érkezett, ebből alakult a végső sorrend. Pilling Róbert, a Házipatika.com főszerkesztője elmondta, annak hátterében, hogy a 3 hónapig tartó szavazáson kivétel nélkül minden intézmény kevesebb pontot kapott, az egészségügy romlása állhat. Szerinte a tény, hogy tavaly még az ötödik helyezett kórház is több pontot kapott, mint az idei győztes, azt jelzi, hogy az emberek kritikusabbá és elégedetlenebbé váltak.

A 2010-es Év Kórháza szavazásán a vidéki intézmények taroltak, az eddigi évektől eltérően egy fővárosi kórház sem került összesítettben az első helyre. A győztes 4,071-del a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét) lett, őt követi a második SzigetvárMED Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., és mindössze 0,008-de lemaradva a második helyezettől, az előkelő harmadik helyen végzett a Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft.

AJÁNLOTT LINKEK:

A teljes sorrendet megnézheti ide kattintva (Házipatika.com)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik