Élet-Stílus

Fél évet vesz el a légszennyezés

Legalábbis ennyivel rövidebb ideig élnek azok, akik erősen légszennyezett városban laknak.

Felháborodtak a britek, hogy az erőművek és a járművek folyamatos légszennyezése miatt fél évvel kevesebbet élhetnek – legalábbis erről számolt be a közelmúltban egy szigetországi egészségügyi lap, a Lancet. Hiába a felháborodás, a brit hatóságok már régóta hasztalanul próbálják visszaszorítani a levegőbe kerülő szálló por mennyiségét, és bár idén megígérték, hogy jövőre látványos eredményeket érnek majd el, azt még nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá.

A lehetséges egyik ellenintézkedés a porelnyomó spray lenne: a javaslat szerint ez ugyanis megköti a szálló port, ám a kritikusok inkább mégis arra voksolnak, hogy a szennyezést okozó járművek inkább el se induljanak. Szerintük a problémákat a gyökerüknél kell megragadni, és át kellene alakítani a szállítási és közlekedési rendszert. Megint mások a légszennyezéssel és a füsttel összefüggésben felhívták a figyelmet a másik csendes gyilkosra: a passzív dohányzásra. Friss felmérések szerint a másik füstjének belélegzése szintén komoly veszélyt jelent: a világ haláleseteinek 1%-át teszik ki.

AJÁNLOTT LINKEK:

A légszennyezés valóban megrövidíti az életet – fél évvel (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik