Nyerő az Üvegtigris-hárem

Egy magyar film sajtóvetítésén általában marad üres szék a teremben. Nem így a harmadik Üvegtigris-film esetében: még a falaknál is sorakoztak. Talán a büfés-mozifolyam atyja, Rudolf Péter sem gondolta volna 2000-ben (az Üvegtigrist 2001 októberében mutatták be), hogy kultikus trilógiává érik teremtménye. Hiszen mi más, ha nem kultusz, hogy a film hatására országszerte Üvegtigris-klubok alakultak, és – például – jellemzően a házilag feljavított verdák karcolt szélvédőin megjelent a szállóigévé nemesedett mondat, ugyebár: „Ízirájder, öcsém”.

Rudolf és stábtagok – a szereplők, illetve az első rész társrendezője, az első és a harmadik felvonás operatőre, Kapitány Iván – a nyár végi forgatáson megjegyezték, úgy tűnik, ötévente készül egy „Tigrisfilm” (2000, 2005, 2010), ami nem pusztán a pénzhiányos magyar filmgyártásnak köszönhető, hanem sokkal inkább annak, hogy ennyi idő alatt érik meg bennünk az aktuális hazai állapotok tükröztetésének az igénye. Nevezetesen, hogy Lali büfés (Rudolf) és a barátai, a környezetük, a viszonyaik éppen milyen állapotban vannak.

A harmadik rész láttán: bár az idő felettük sem múlik el nyomtalanul, köszönik szépen, megvannak, még ha a világ – és benne Magyarország – változott (változik) is, nem feltétlenül előnyére. A második opusban felbukkanó, Gesztesi Károly által megformált „vállalkozói” pénzvilág ezúttal már szalonképes ügyvéddé finomodik Kamarás Iván alakításában, de a lényege mit sem módosult, sőt erősödött: ezek a csávók a nyertesek, a bódés fiúk a vesztesek. Látszólag.

Ahogy a rendező-főszereplő a sajtóvetítés után a fn.hu-nak elmondta, ha a gazdag úrfi cseppet is szeretné azokat a nőit (feleségét, szeretőjét), akivel a büfés ember a film során kalandokba bonyolódik, akkor csúnya véget érne Lali. S lehet, hogy a menő srác elviszi az álomautót, az álomnőt, élete mégis totális űr a Laliéhoz képest, akinek tartalom van jelentéktelen napjaiban; a barátság, nemde.

A szívük és a lelkük a helyén van

Merthogy a jól ismert kacsaúsztató menti rozoga tákolmány „királya”, Lali egyszer csak besokall a periférikus létformától, és amikor kioszkjánál felbukkan a dúsgazdag menő ügyvéd, Dr. Csopkai Ferenc dr. (Kamarás) a több tízmilliós Bentley cabrióján, bepattan a szuperverdába, és nekivág a kalandoknak (a bolond Sanyit – Horváth Lajos Ottó – poggyászként fuvarozva magával). A kalandok egy az út mentén, lerobbant autója mellett ácsingózó, kívánatos modell lány, Niki (Szabó Erika) formájában kínálkoznak, akivel Lali Pestre szökik. A GPS-re hagyatkozva egyenest Csopkai úszómedencés házába, ahol belebotlik az ügyvéd kétszeresen megcsalt, bosszúszomjas feleségébe (Pikali Gerda) és a mohó férj szeretőjébe (Ruttkay Laura). Az Üvegtigris „legénysége” – Csoki (Csuja Imre), Gaben (Reviczky Gábor), Cingár (Szarvas József) – meg nyilván utána erednek. Róka (Gáspár Sándor) nem, mert ő a megkötözött ügyvédre vigyáz. Hiszen Lali nyilvánvalóan bajban van, egy számára idegen világban ki másra is számíthatna, mint a barátaira.

Fordulat és bonyodalom – ha úgy tetszik: kaland – akad bőven. Hogy mindenkit megnyugtassunk: poén is. Az első pár percben attól tartottunk, hogy az Üvegtigris 3. nem fog különbözni az első két filmtől, miszerint jól kitalált karakterek majd mondanak jól kitalált mondatokat, egy anekdotaszerű történetfüzér nyomán. De nem. Búss Gábor Olivér forgatókönyvíró – és persze Rudolf – nagyon helyesen úgy érezte, ez harmadjára kevés, ide lineáris, eleje– közepe–vége film kell. S lett: ahogy a főhős elhagyja otthonos közegét, kibontakozik a film, a jellemkomikumok mellett a bőséggel adagolt helyzetkomikumok során az ismert – és kedvelt – szereplőink megmérettetnek egy a számunkra teljesen vadidegen terepen (a Budapest szimbolizálta nyertes világban) – és nem találtatnak könnyűnek. Már ami azt illeti, hogy az ő látszólagosan súlytalan életük egyáltalán nem olyan sekélyes, mert erős szálak kötik össze őket, míg odakint a pénz, a befolyás – a látszat diktál.

Így készült az Üvegtigris:

Mi szeretjük azokat a filmeket, amikben a komikum és a tragikum együtt jár, amin nevetünk ugyan, de azért gombóc is szorul a torkunkba. És amikor a (látszólag) nyertes szembesíti veszteseinket sanyarú mivoltukkal, és elviharzik a drága autón a csúcsnővel, vagyis egy jobb élet lehetőségével, az pont ilyen. Ugyanakkor valóban ott lebeg azon értelmezés – amit a rendező is említett a vetítés után, hogy a csillogó, kényelmes – (látszólag) nyertes – világ üressége kiüríti a lelket is, amit a vagyon, a hatalom, a nagy autó és a jó nő halmozásával sem lehet megtölteni. Hiszen bármilyen elmebetegek is a „Tigris” különcei, azért igazából egészségesek. A szívük és a lelkük a helyén van – csak olykor nem árt máshoz mérni, hogy megerősítést nyerjenek.

Az Üvegtigris 3. örömteli hozadéka a Reviczky által „Üvegtigris-háremnek” mondott nőiszereplő-trió. Amellett, hogy nőiességük különösen a film előnyére válik, jó látni, ahogy játszanak, és hogy – például – Szabó Erika jelentősen többre képes a Barátok köztben megszokott „tildás pillantásoknál”, bízzunk benne, hogy még sokra viszi, ha most a színművészeti egyetemi tanulmányai miatt egy-két évre nélkülöznünk is kell.

Összefoglalva: az Üvegtigris 3. nagyon is tetszetős film, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk. Szívből és rekeszizomból egyaránt.