A divatérzékenység, mint olyan napjainkban előre tolódott. Pontosabban egyre fiatalabb korosztályt szív magába ez a társadalmilag megfigyelhető jelenség. A divatcégek pedig kiterjesztették termékeiket a kamaszodó generációra is, utánuk pedig a legfogékonyabbakat vették célba, a kisgyermekes szülőket.
Cikkünk első részében a neves márkák gyerekeknek kínált lehetőségeit és divatját tesszük nagyító alá.
Doktor Colin Gill, angol pszichológus szerint aggodalomra ad okot, hogy mára a tízévesek is szoronganak a súlyuk és a kinézetük miatt. Ezt felgyorsult gazdaságunk és életvitelünk hatásának tartja: “Még soha ezelőtt, a recesszió közepén nem volt ilyen viszonylagosan nagy készpénzforgalom és ennyire időszegény társadalom“.
De ne mélyedjünk túlságosan bele a divat szociálpszichológiai hátterébe és lélektani hatásaiba! Inkább vegyük sorra, mivel és legfőképp miben diktálják a divatot a legnagyobbak?
Stella McCartney, aki maga is négyszeres anyuka, tudja, mitől döglik a légy!
12 éves korig tervez ruhákat, a környezetbarát textíliákat preferálja, és saját elmondása szerint kényelmes és hordható ruhadarabokat szeretne készíteni a kicsiknek. A gyermekkollekcióiban mégis nagy hangsúlyt kapott az egyediség, a felismerhető stílus és az igencsak felnőttes megjelenés. Stellánál egy kabátka például 105 fontba (35 ezer forintba) és egy leggings 45 fontba (15 ezer forintba) kerül.
![Sztárcsemeték gardróbtitkai 1](http://media.nu.nl/m/m1fysg4j39iw.jpg)
A Gucci divatház nem kisebb sztárt, mint Jennifer Lopezt és gyermekeit kérte fel reklámarcnak. A divatház javarészt napszemüvegeket, cipőket és komplett öltözékeket készít gyermekek részére. J.Lo. egy homokos tengerparton pózol két utódjával a Gucci-cuccokban: „Ez volt az első alkalom, hogy a gyerekeimmel dolgoztam. Különleges élmény volt” – nyilatkozta anno a 41 éves híresség. „Csináltam egy képsorozatot velük, amikor háromhetesek voltak, de most két és fél évesek, és így teljesen más” – tette hozzá Lopez. Az énekesnő elárulta ikrei öltözködési szokásait is, amiből nem az derült ki, hogy csak Gucciba járnak-kelnek, hanem önálló ruhaválasztásaikról mesélt. „Emme egyedül választja ki a ruháját, és imád a hercegnős ruhájában aludni. Maxot borzasztóan nehéz öltöztetni. Legszívesebben ruha nélkül szaladgál a házban” – árulta el a színésznő a fotózás kapcsán.
A Gucci 0-2 éves és a 2-8 éves korig gyártott ruhácskák igen magas áron mozognak, mondhatni viszik a prímet! Példa kedvéért egy cipő 230 dollár (49 ezer forint), egy pelenkatartó táska pedig átlagosan 800 dollár (170 ezer forint) körül mozog!
![Sztárcsemeték gardróbtitkai 2](http://media.nu.nl/m/m1fysg4j3cix.jpg)
Az angol Burberry nagyon népszerű felnőttkollekcióival is, de ők legalább nem törekedtek a kis felnőttek gyártására. Ruháik valóban kicsiknek készültek, és a kockás, színes kis darabok megőrizték ártatlanságukat az agresszíven nyomuló trendmániától. Újszülött kortól gyártanak 12 éves korig. Ha valaki mégis elcsábul egy picit a legutolsó divathullámmal, akkor a babaszekcióban megtalálhat egy-két trench coat darabot is. Náluk a kiskabák ruházata megközelítőleg 160 fonttól egészen 500 fontig terjed (53 ezer forinttól 163 ezer forintig). A fiúcipők 80 font (26 ezer forint) körül mozognak, a lánytáskák pedig 130 és 475 font (42 ezer és 154 ezer forint) között kaphatók.
![Sztárcsemeték gardróbtitkai 3](http://media.nu.nl/m/m1fysg1jh6j4.jpg)
És egy kis francia elegancia Christian Dior módra!
Nem lehet elég korán kezdeni, ennek okán a Dior divatcég a babaruháktól sem spórolta el az alapanyagokat. Igazi csipke, szőrme, kiváló minőségű bőr jellemzi a kicsik ruhatárát. Az idén 105. évfordulóját ünneplő divatház mára jó néhány lábon áll és elmondható, hogy a divat szinte minden szegmensében képviselteti magát.
Kisbabáknak készült szőrmekabátka 320 font (104 ezer forint), egy fiú tornacipő 90 font (29 ezer forint). A nagyobbaknak 315 fontért (102 ezer forintért) vehetünk egy matróz stílusú ruhát, esetleg 215 fontért (70 ezer forintért) divatos fekete-fehér hótaposót. Nem kétséges, a név kötelez az ár tekintetében is!
![Sztárcsemeték gardróbtitkai 4](http://media.nu.nl/m/m1fysg4j0gj0.jpg)