Élet-Stílus

Már Obama felesége is célkeresztbe került

A First Ladyt egyre többen bírálják, mert nem sikerült visszahoznia, a régi idők csillogó "elnöki udvarát".

Lenyűgöző veteményeskerttel büszkélkedhet, elszántan küzd a gyermekkori elhízás ellen és több ezer diákot lát vendégül a Fehér Házban, de még így sem sikerül minden elvárást kielégítenie az amerikai first ladynek. A washingtoni előkelőségek egy része ugyanis rosszallóan és féltékenyen tekint az Obama-házaspár szűk baráti, illetve bizalmi körére és hiányolja a régi szép idők csillogó “elnöki udvarát”.

Férje hivatalba lépését követően az új first ladynek nagyon magas elvárásokkal kellett szembenézni és Michelle Obama kétségtelenül sok tekintetben megállta a helyét. A közéleti szerepvállalás ellenére azonban nagy csalódást okozott a washingtoni politikai elit azon tagjainak, akik egy sokkal fényűzőbb Fehér Házra és egy jóval élénkebb társasági életet élő elnök feleségre számítottak, és kivívta korábbi first ladyk kritikáit, miszerint túl magasan hordja az orrát.

Egy, az elnökről írt könyv azt mondja: az elmúlt 22 hónapban a szinte folyamatosan ránehezedő nyomás miatt Barack Obama bizalmi köre nemhogy kiszélesedett volna, hanem éppen zsugorodott. A köztisztviselők feleségeivel, az amerikai kongresszus képviselőivel és a washingtoni társadalmi élet nyomon követőivel készített interjúk szerint ugyanez igaz az elnök feleségére is. Obama asszony a férjéhez hasonlóan szintén egy nagyon szűk, többségben a chicagói barátaiból és bizalmasaiból álló társaság segítségére támaszkodva formálja a róla kialakított képet, és igyekszik megtalálni a közös hangot a tőle teljesen idegen új közösség tagjaival.

Vannak azért, akik azonban kiállnak a first lady mellett. Az elnöki házaspár közeli barátai, sőt azok az emberek is, akik közel álltak Laura Bushhoz vagy Hillary Clintonhoz, szinte leplezetlen megvetéssel utasítják el a Michelle Obamát ért effajta kritikákat. “Egyáltalán nem meglepő, hogy a washingtoni előkelőségek rossz szemmel nézik, hogy az egykor nekik járó kiváltságokat most azok az átlagemberek élvezhetik, akiket a first lady előszeretettel lát vendégül a Fehér Házban, köztük sebesült harcosokat, katonai családokat, és az ország különböző részeiről érkező közösségi vezetőket” – mondta az elnöki rezidenciához közel álló egyik demokrata tisztviselő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik