Élet-Stílus

Egy nap a tiszta kezekért

Évente még mindig 3,5 millió gyermek halálát követelik olyan fertőzések, melyek rendszeres és alapos kézmosással elkerülhetőek lennének.

Az UNICEF és az ENSZ Gyermekalapja 3 évvel ezelőtt indította útjára a világnap kezdeményezését, melyhez Magyarország tavaly csatlakozott. Idén 278 iskola és 75 ezer diák csatlakozott a felhíváshoz, ami azt jelenti, hogy a magyar 7-14 éves fiatalok 10%-a résztvesz a programban. Több iskolában bacilus-szépségversenyt és rajzpályázatot hirdettek a világnap alkalmából, de volt olyan intézmény ahol a felsős évfolyamok felmérték az alsósok kézmosási szokásait.

Kecskeméti Edit, az UNICEF magyar bizottságának igazgatója elmondta, hogy a rendszeres kézmosás hiánya miatt évente még mindig 3,5 millió gyerek halálát követelik fertőzések. A probléma ráadásul a fejlett országokban is jelen van: tudatosítani kell a kézmosás fontosságát, hiszen Amerikában is például csak minden 5. felnőtt mos kezet a mellékhelyiség használata után. A szakértők szerint jó megoldás, ha a gyerekekben már egész fiatalon, játékos formában tudatosítják az egyszerű művelet szükségességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik