Élet-Stílus

Saját villamost épít magának Szeged

admin
admin

2010. 09. 09. 17:14

Saját fejlesztésű, részben alacsonypadlós villamost készít az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT). A jármű harmadannyiba kerül, mint a piacon kapható új szerelvények.

A villamos 2011 nyarán állhat forgalomba – közölte Dózsa Gábor az SZKT ügyvezető igazgatója csütörtökön, Szegeden, egy szakmai konferencián, ahol elmondta azt is, hogy egy korszerű, 30-34 méter hosszúságú új, alacsonypadlós villamos ára 500-700 millió forint között van, ezek beszerzését egy hazai közlekedési vállalat csak uniós támogatással engedheti meg magának. A szakember hozzátette: úgy véli a kilencvenes évektől üzemben lévő alacsonypadlós szerelvények számos “gyerekbetegséggel” küzdenek. Merev vázuk és magas tengelyterhelésük következtében igénybe veszik a pályát, a drága alkatrészek és a bonyolult konstrukciók miatt pedig jelentős többlet költséget jelent üzemeltetésük – közölte az igazgató.

Az SZKT két évvel ezelőtt ezért egy részben alacsonypadlós villamos fejlesztésébe kezdett. A KT8A3 típusjelű jármű alapjait a Németországban használtan “fillérekért” megvásárolható Tatra pót- vagy motorkocsik adják. A szegedi mérnökök két ilyen jármű átalakított vázát kapcsolták össze egy saját tervezésű, alacsonypadlós középső résszel. Az utasok négy ajtón keresztül juthatnak majd a tágas, esztétikus kialakítású, klímaberendezéssel ellátott belső térbe, az ajtók közül kettő a peronok szintjével egy vonalban lesz majd. A jármű visszatáplálásra alkalmas, korszerű hajtásrendszert kap – mutatta be az új szerelvényt a szakember.

Dózsa Gábor elmondta, hogy a prototípus kifejlesztése mintegy 200 millió forintba kerül, s a jármű várhatóan 2011 nyarán állhat forgalomba a szegedi 1-es villamos vonalán.

Az SZKT amortizációs kerete évente egy, legfeljebb kettő ilyen villamos építését teszi lehetővé, de a szegedi fejlesztésű jármű alkalmas lehet az utasok kiszolgálására a fővárosban is – tudatta az igazgató. Hozzátette: a cég tervei között szerepel egy másik – már kétharmadában alacsonypadlós – típus kifejlesztése is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.