Élet-Stílus

Három gyerek már túl sok

Kétszer annyian gondolják úgy, hogy Magyarországon ma rossz döntés három gyereket vállalni, mint 20 éve.

A többség azért vélekedik így, mert szerintük nem lehet 3 gyereknek ugyanazt az életszínvonalat biztosítani, amit egy, vagy két gyermeknek igen. Tíz évvel ezelőtt még az emberek több mint fele egyetértett a kijelentéssel, hogy csak az lehet igazán boldog, akinek van gyermeke. Tavaly már ez az érték is csökkenő tendenciát mutatott.

Az elmúlt tíz évben csökkent azon felnőttek száma, akik szerint ideális a három gyerek egy családban: ők a válaszadók 14 százalékát tették már csak ki, míg az egy gyereket ideálisnak tartók öt százalékkal többen lettek egy évtized alatt: 17 százaléknyian. A két gyerek mellett döntők száma viszont nem változott számottevően, két százalékkal kevesebben vállalnának két gyereket, mint 2001-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik