Élet-Stílus

Örökre egyedül maradnak a görcsös szinglik?

Akinek másról sem szól az élete, mint a párkeresésről, könnyen azon kaphatja magát, hogy végleg egyedül maradt.

A görcsös akarás nemhogy nem segít megtalálni a nagy Őt, hanem még el is riasztja – mutattak rá párkapcsolati szakértők. Erre még akkor is érdemes odafigyelni, ha a nők esetében már a tinédzserkor kezdetén presztízskérdés, hogy van-e partnerük. Az idő előrehaladtával ez a nyomás folyamatosan nő, ami az egész procedúrát görcsössé teszi, a párkereső nő pedig azon kapja magát, hogy képtelen elszakadni attól a gyötrő érzéstől, hogy mielőbb párt kell találnia.

Pedig kutatások is azt bizonyítják, hogy a görcsös akarás inkább csak árt, mint használ. Elsősorban az egészségnek, hiszen a sikertelen párvadászat frusztrációt, ezáltal stresszt okoz. Ez pedig olyan tünetekért lehet közvetlenül felelős, mint az alvászavar, a fáradékonyság, a koncentrációhiány, az idegfeszültség és a fásultság. Arról nem is beszélve, hogy a szakértők szerint a kezeletlen lelki problémák egy idő után betegségekben jelentkeznek. De párkereső nőket a kudarc nem csak fizikálisan viseli meg: kisugárzásukra, sőt kapcsolataikra is negatívan hat a sikertelenség, ami hosszú távon elszigetelődéshez vezethet, ami ugyancsak nem segíti a nagy Ő felbukkanását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik