Élet-Stílus

Felnőttkori szívbetegséget okozhat a nehéz gyerekkor

Erőszak, szegénység, társadalmi elszigetelődés - a gyermekek esetében mind hosszútávú egészségügyi következménnyel járnak.

A gyermekkorban elszenvedett erőszak, szegénység, vagy szociális elszigetelődés növeli a későbbiek során fellépő szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Karen A. Matthews pszichiáter professzor szerint akiknél csak a 20-30-as években jelentkeznek az egészségre káros magatartásminták, annál csak az élet későbbi szakaszában várható a betegségek kialakulása, szemben a legtöbb felállított diagnózissal, mely inkább a középkorúakra jellemző.

Matthews és munkatársai eredményeiket az Amerikai Pszichiátriai Társaság éves találkozóján mutatták be. A hároméves vizsgálat fókuszában 212, 14-16 év közötti egyén volt. A kutatók megállapították, hogy a szerényebb anyagi státusz valószínűsíti a szívbetegség korai jeleinek jelentkezését. Úgy tűnik, leginkább a serdülőkor anyagi és társadalmi státusza határozza meg a későbbi állapotot, a korai gyermekkor, illetve a késői tizenéves kor hatása csekélyebb. Ezek alapján a kutatók feltételezik, hogy a jelenség hátterében az élettani hormonális változás áll.

Korábban új-zélandi kutatók hasonló vizsgálatot végeztek. Az a gyermekek társadalmi elszigetelődésével foglalkozott, amely a családok anyagi helyzetéből adódott. A tanulmány roppant hasonló következtetést vont le a szív- és érbetegségek szempontjából, mint Matthewsék. A kevesebb anyagi forrás sebezhetővé teszi a gyermekeket a negatív hatások iránt, ennek következménye pedig a környezettől való rettegés, illetve az emberekbe vetett bizalom csökkenése lehet. Az így kialakuló stressz megnövekedett általános éberséghez, magas vérnyomáshoz, a gyulladásos folyamatok előtérbe kerüléséhez vezet, ennek potenciális következménye pedig szív- és érbetegség lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik