Élet-Stílus

Újabb két bronzérem az Európa-bajnokságon

Akárcsak 2008-ban, az idén is Eb-harmadikként végzett 200 méter gyorson Mutina Ágnes. Barta Nóra pedig a 3 méteres műugrásban szerzett bronzérmet. Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna egyaránt remek teljesítménnyel került be a 200 m pillangó vasárnapi döntőjébe. Döntőbe jutott még Kozma Dominik 50 méteres gyorsúszásban.

Mutina Ágnes a budapesti úszó Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapjának egyetlen magyar érdekeltségű döntőjében gyengébb kezdést követően, fergeteges hajrát kivágva csapott a célba újfent bronzérmet érően, 1:57.12 perces, remek idővel. Klubtársnője, a csütörtökön Európa-bajnoki címet kiérdemelt magyar váltóban szintén szerepelt Verrasztó Evelyn féltávnál csak nyolcadik volt, ő is nagyot finiselt, végül 1:57.90-cel az ötödik helyen végzett.

“Arra számítottam, hogy a végül ezüstérmes német riválisom lassúbb lesz, de nem így történt. Az első százamat elrontottam, így hiába terveztem a második helyet, be kellett érnem a harmadikkal, de ez sem rossz. A tegnapiakkal együtt összesen három 200-as futamomból messze ez volt a legnehezebb!” – összegzett a 22 esztendős Mutina, aki az annalesek tanúsága szerint a magyar úszósport 160. Eb-érmének, ezen belül 40. bronzának a birtokosa lett.

Újabb két bronzérem az Európa-bajnokságon 1

“A hatodik napra elfáradtam, fizikailag és lelkileg egyaránt” – így a 21 éves Verrasztó, aki a 2008-as, eindhoveni Eb-n ezen a távon negyedik volt.

Remekelt az elődöntős programban Hosszú Katinka (2:07.92 p) és Jakabos Zsuzsanna (2:08.18). Mindketten futamgyőztesként úszták be magukat a 200 m pillangó vasárnapi döntőjébe. Ráadásul Hosszú a 16-os mezőnyben a legjobb idővel került a fináléba, míg Jakabos összesítésben harmadikként lett döntős.

Az 50 méteres gyorsúszásban Kozma Dominik a 10. pozícióban végzett (22.33 mp), a másik magyar, Takács Krisztián viszont hajszálra annyit teljesített (22.27), mint a német Steffen Deibler, így köztük szétúszás döntött – a 22.12-t száguldó magyarnál ezúttal 13 századdal gyorsabb rivális javára. Így ő döntőzhet vasárnap, Takácsnak a 9. hely jutott.

Újabb két bronzérem az Európa-bajnokságon 1

Kovács Krisztina jó eredményt elérve jutott be az 50 méteres mellúszás elődöntőjébe, azonban ott nem sikerült senkit megelőznie, így nem jutott döntőbe (32.24 mp, 16. hely).

Barta Nóra – akár csak négy éve Budapesten – bronzérmes lett szombaton a műugrók 3 méteres számában a margitszigeti Európa-bajnokságon. A 12-es finálé másik résztvevője, Gondos Flóra a hetedik helyen végzett. A számot az orosz Nagyezsda Bazsina nyerte. A végig remekül ugró Barta annak ellenére tudott felállni a dobogóra, hogy utolsó kísérletét elrontotta.

Szombati eredmények, Európa-bajnokság

férfiak
szinkrontoronyugrás:
1. Sascha Klein, Patrick Hausding (Németország) 478,11 pont
2. Viktor Minibajev, Ilja Zaharov (Oroszország) 466,95
3. Tyimofej Hordejcsik, Vagyim Kaptur (Fehéroroszország) 426,03

100 m pillangó:
1. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 51.73 mp
2. Joeri Verlinden (Hollandia) 51.82
3. Konrad Czerniak (Lengyelország) 52.16

200 m hát:
1. Sztanyislav Donyec (Oroszország) 1:57.18 p
2. Markus Rogan (Ausztria) 1:57.31
3. Benjamin Stasiulis (Franciaország) 1:57.37

50 m mell:
1. Fabio Scozzoli (Olaszország) 27.38 mp
2. Dragos Agache (Románia) 27.47
3. Lennart Stekelenburg (Hollandia) 27.51

4×200 m gyorsváltó:
1. Orszország (Nyikita Lobincev, Danyilij Izotov, Szergej Perunyin, Alekszandr Szuhorukov) 7:06.71 p
2. Németország 7:08.13
3. Franciaország 7:09.70

Nők
200 m gyors:
1. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:55.45 p
2. Silke Lippok (Németoszág) 1:5698
3. Mutina Ágnes 1:57.12
…5. Verrasztó Evelyn 1:57.90

1500 m gyors:
1. Lotte Friis (Dánia) 15:59.13 p
2. Grainne Murphy (Írország) 16:02.29
3. Erika Villaecija (Spanyolország) 16:05.08

50 m hát:
1. Aliakszandra Heraszimenyija (Fehéroroszország) 27.64 mp
2. Daniela Samulski (Németország) 27.99
3. Mercedes Peris Minguet (Spanyolország) 28.01

műugrás, 3 m:
1. Nagyezsda Bazsina (Oroszország) 324,10 pont
2. Anasztaszija Pozdnyakova (Oroszország) 316,40
3. Barta Nóra 291,75
…7. Gondos Flóra 261,25

Ajánlott videó

Olvasói sztorik