Élet-Stílus

Újabb kullancsinvázió lehet

Az eddigi tapasztalatok szerint július végén, augusztus elején kezdődik a kullancsok újabb inváziója.

Sok gyerek érkezik haza úgy a táborból, hogy a szülők találnak bennük kullancsot. Mint mesélik, a táborokban is rengeteg kullancsot szednek ki a gyerekekből, de sok szülő még ezt követően, otthon is talál gyermekében vérszívót. További aggodalomra ad okot, hogy az elmúlt hónapok esőzései kifejezetten kedveznek a kullancsoknak, hiszen ennek hatására megnőtt az aljnövényzet, ami a rovarok kedvelt búvóhelye.

A szakértők azt javasolják, hogy ne csak ott figyeljenek oda nagyon a kullancsokra, ahol a vérszívók eddig is nagy számban voltak jelen, hanem azokon a területeken is, ahol a kullancsok megjelenése eddig nem volt jellemző. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főorvosa, Dr. Péterfi Zoltán elmondta, hogy odafigyelni azért nagyon fontos, mert a kis vérszívó több súlyos betegséget terjeszthet: ilyen a Lyme-kór és a kullancs okozta agyhártya- és agyvelőgyulladás.

Az eddigi tapasztalatok szerint egyébként július végén, augusztus elején kezdődik a kullancsok újabb inváziója, azaz még sok ember találkozhat a kellemetlen vérszívókkal.

AJÁNLOTT LINKEK:

Második invázióra készülnek a kullancsok (Fogyasztó)
Kullancstérkép

Ajánlott videó

Olvasói sztorik