Hosszú időbe telt, mire a júniusi ár- és belvizek annyira visszahúzódtak, a földek pedig felszáradva ismét járhatóvá váltak, hogy a madarászok ellenőrizni tudták a fészkelőhelyeket, és képet alkothattak a szélsőséges időjárás madár pusztításának mértékéről – közölte a Magyar Madártani és természetvédelmi Egyesület.
Az időszakosan előforduló szélsőséges időjárás a madárállományok életének természetes, szerves részét képezik, több fajnál ennek van a legfontosabb állományszabályozó szerepe. A rendkívül jól, gyorsan és fordulékonyan repülő fecskéket nehéz „elkapni”, ezért nincsenek olyan természetes ragadozóik, amik jelentősen csökkenthetnék a létszámukat. Hasonló a helyzet a tápláléklánc csúcsragadozóival, amelyeknek a méretük és „fegyverzetük” miatt nincs természetes ellenségük. E fajok egyedszámát – a kórokozók és az élősködők mellett – az időjárás tudja csak szabályozni, szinten tartani.
Hogyan „öl” az időjárás?
A megszokottól – tehát az élőlények számára kiszámíthatótól – eltérő hosszan tartó szélsőséges meleg vagy hideg, a túl sok vagy túl kevés csapadék elsősorban közvetett módon, a táplálék hiányán keresztül tizedeli a madarakat. A közvetlen – rövid távú – hatások: a kihűlés, a hőguta, a kiszáradás, a fulladás eltérő mértékben, elsősorban a tojásokat és a kis fiókákat fenyegeti.
A közvetett hatásmechanizmust jól példázzák a fecskék. Ezek a madarak táplálékspecialisták, kizárólag repülő rovarokra vadásznak és ezzel etetik a fiókákat is. Hűvös, esős, szeles időben, amikor a nappali hőmérséklet 15 Celsius-fok közelébe vagy ez alá csökken, a táplálékállat-rovarok nem repülnek. Amennyiben ez a költés alatt következik be, először a fiókák halnak éhen, majd néhány nap múlva akár a szülők is. Ebben az esetben – ez történt idén júniusban – az első költés részben vagy akár teljes egészében is megsemmisülhet – olvasható az MME honlapján.
Gém- és gólyafióka (fotó:MME/Németh András)
Az őszi vonulás alatt korán jött hideg miatt – ez történt két éve – az öreg madarak és az az évben kirepült fiókák együtt kerülnek bajba, ami különösen nagy állományveszteséget okozhat. Hasonlóan koncentrált pusztítást okoz, ha a telelőterületeken a szárazság miatt kevesebb a növényzet, ezért kevesebb a rovar táplálék is.
A rövid távú hatások elsősorban az időjárásnak kitett fészkek fiókáit érintik. Az ár- és belvíz a talajon (túzok, fogoly, fürj, sirályok, pati madarak), a vízinövényzeten (gémek, kócsagok, vöcskök, récék, ludak, csérek, szerkők), a folyók szakadó partfalaiban (partifecskék) költő fajok tojásait és röpképtelen fiókáit fullaszthatja meg. A folyamatosan zuhogó eső a hideggel párosulva azonban a már nagyobb, „anyányi” fiatalokra veszélyes: ezekre ugyanis a szülők már nem tudnak védekezésül ráülni. Az 5-6 napnál hosszabb ideig tartó esőkben viszont már a tojások és a kis fiókák is veszélybe kerülnek, mert egy idő után mindkét éhező szülőnek táplálékot kell keresnie, miközben nem tudják a testükkel védelmezni a fészket.
Van, ami még belefér
Nagy általánosságban kijelenthető, hogy a vércse méretű és nagyobb testű madarak évente csak egyszer költenek. A gólyákat, gémeket és kócsagokat, a sasokat és sólyomféléket azért érinti különösen erősen a költési időszakban bekövetkező hideg, esős idő, mert ezek a fajok a hosszú egyedfejlődés miatt évente csak egyszer költenek. Számukra az legrosszabb, ha a rossz idő június elején-közepén érkezik, mert ekkor már pótköltésre – újabb tojásrakásra – sincs idő.
Fekete rigó próbálja testével védeni vele azonos méretű fiókáját (fotó: MME/Orbán Zoltán)
Az időjárás periodikusan bekövetkező szélsőségei hozzátatoznak a madarak életéhez, az állományok a következő évek sikeres költéseivel évezredek óta ellensúlyozni tudták az elszenvedett veszteségeket. A mai kor egyik legjelentősebb természetvédelmi problémája éppen az, hogy a klímaváltozás miatt mind gyakoribbá váló időjárás anomáliák által érintett madarak az egye csökkenő kiterjedésű és romló minőségű szaporodóhelyeken már nem tudják pótolni az elszenvedett veszteségeket. Ez okozza a hosszú távú vonulókra, különösen az agrárterületek madaraira általánosan jellemző állománycsökkenéseket.
Megtépázta a szél a sólymokat
A fehér gólyák költési sikere becsülhetően 30 százalék körül alakul, de semmiképpen sem lesz jobb 50százalékosnál. Sok régióban az átlagos fiókaszám 1,5 alatti, de vannak olyan területek is, ahol az egy fióka/fészket sem éri el. Figyelembe véve, hogy a fiatal fehér gólyák a júliusi fészekelhagyást követően nagy számban szenvednek baleseteket az elektromos szabadvezeték-hálózaton, az őszi vonuláskor az országot elhagyó állomány az előző évekhez képest akár 80 százalékkal is kisebb lehet.
Egyes gém- és kócsagtelepeken a fészekaljpusztulás mértéke a 80 százalékot is eléri. Ezeknek a fajoknak a fiókáit nem a táplálékhiány, hanem a kihűlés és az elgémberedés miatti táplálkozás-képtelenség tizedelte meg. A túzok a talajon költ, ezért a rengeteg csapadék minden bizonnyal pusztítást okozott a fészkekben, de az idei költési sikerről az első átfogó adatok a jövő tavaszi országos állományfelmérést követően állnak majd rendelkezésre.
A kerecsensólymok között rendkívül alacsony, 25 százalék körüli költési siker valószínűsíthető, az idei évben; a tavalyi 417 fiókával szemben idén 100 körüli fióka hagyja el a fészkeket. A fiókákat vagy az erős szél tépte miatt estek ki a fészkekből, vagy a hetekig tartó esős, bel- és árvizes időszakban a szülők nem tudtak elegendő táplálékot zsákmányolni, így éhen haltak.
A szerencsés sasok
A legkésőbb költő ragadozó madarunk, a kék vércse nagyon megsínylette a júniusi időjárást. A tojásos fészkek nagy arányban semmisültek meg, illetve sok madár nem is kezdett neki a tojásrakásnak. Általánosságban elmondható, hogy a költések 2-4 hetes csúszásban vannak, és a szaporodási időszak jelenlegi helyzetképe alapján a költési siker nem lesz jobb 50-60 százalékosnál. A rétisas állományait nem befolyásolta érdemben a május közepén beköszöntő esős ciklus érdemben már nem befolyásolta, mert ekkor a fiókák többsége már kirepülés előtt állt, a csapadék és a viharok nem tettek kárt bennük.
A parlagi sasok később kezdik a költést, mint a január-februárban tojást rakó rétisasok, ezért ezt a fajt érintette a júniusi időjárási krízis. Az átlagos évekhez képest a parlagi sasok fészekszáma nem csökkent, de a költési siker csak 70 százalék körül alakul. Annál inkább felborult a gyöngybaglyok élete, a csapadék miatt ugyanis zsákmányállataik szinte teljesen eltűntek, emiatt a szülőmadarak még saját maguknak sem tudtak elegendő táplálékot szerezni. Az MME által ellenőrzött fészekaljaik 90 százaléka tönkre ment.
A kék vércsék odúit szétzúzta a vihar, de sok felnőtt madár is áldozatul esett (fotó: MME/ Solt Szabolcs)
A fecskéknél az első költés jelentős részben megsemmisült, a most nevelkedő pót- és másodköltések nem tudják ellensúlyozni a május-júniusi fiókapusztulást. A helyzetet tovább rontja, hogy a becslések szerint a tavaszi vonulásból is kevesebb madár érkezett meg, és a júniusi rossz idő nemcsak a tojásos és fiókás fészekaljakat, de a kotló szülőket is megtizedelte. A harkályok, cinegék és egyéb odúköltők is megsínylették az első költés dandárjában érkezett rossz időt. A több tízezres költő állományokról nincsenek pontos adataink, de a bejelentések alapján az ország egyes területein jelentős számú fészekalj, illetve fióka esett áldozatul a részleges táplálékhiánynak.
Az odúköltőkhöz hasonlóan most még nehéz megbecsülni a bokrok, fák ágai között, a gazosokban és nádasokban szabadon költő énekesmadarak állományveszteségeit. Közelítően pontos arányokat majd csak az éves gyűrűzési jelentések összegzése után, jövő tavasszal kaphatunk ,az azonban bizonyos, hogy a költési siker ezeknél a fajoknál is alacsonyabb lesz.
