Élet-Stílus

El kell venni a gyerektől a cumisüveget

Ha sokáig nem veszik el a szülők a cumisüveget, gyermeküknél nőhet a szuvas fogak, az elhízás és a vashiány veszélye.

A St. Micheal Kórház tudósai rámutattak, hogy a 9 hónapos tanácsadáson már egy 5 perces beszélgetés elég volt arra, hogy 60%-kal csökkentsék azoknak a gyerekeknek a számát, akik kétéves koruk után még mindig cumisüvegből ittak. Ez azért is fontos, mert sok szülő és néha az orvosok sincsenek tisztában azzal, hogy 15 hónapos kor után már nem tanácsos cumisüvegből etetni az apróságot. Ráadásul minél nagyobb a gyerek, annál nehezebben lehet majd leszoktatni a cumiról.

A tudósok úgy tapasztalták, hogy Amerikában sok baba még a harmadik, negyedik életévét betöltve is cumisüvegből eszik, pedig azt már korábban bebizonyították, hogy a kitolt cumihasználat és a vashiány között szoros összefüggés van. A vashiány később viselkedési zavarokat, lassabb fejlődést és rosszabb iskolai teljesítményt okozhat – állítja a tanulmány. A szülők rendszerint azzal védekeznek, hogy gyermekük sokkal szívesebben használja a cumit, mint a csőrös poharat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik