Élet-Stílus

Tour: hazai szakaszsiker a királyetapon

A francia Christophe Riblon egy hosszú szökés után megnyerte a Pireneusok királyetapját a Tour de France-on, összetettben pedig továbbra is a luxemburgi Andy Schleck vezet.

A Revel és Ax-3 Domaines közötti szakasz elején egy nagyobb szökevénycsoport lépett meg a mezőnytől, s közülük a francia Christophe Riblont nem sikerült utolérni a célig, pedig az utolsó 50 kilométeren egy kiemelt, valamint egy első kategóriás hegy várt a versenyzőkre. Az esélyesek csak az utolsó kaptatón próbálták meg leszakítani egymást.

A címvédő spanyol Alberto Contador kétszer váltott ritmust, ugyanakkor az összetettben 31 másodperccel vezető luxemburgi Andy Schleck könnyedén vele tartott, ahogy a jelenleg harmadik és negyedik pozícióban lévő orosz Gyenyisz Mencsov és a spanyol Samuel Sanchez is.
Andy Schlecken maradt a sárga trikó (MTI/EPA)

Andy Schlecken maradt a sárga trikó (MTI/EPA)

A sárga mezben feszítő luxemburgi kerekes kizárólag a mögötte második Contadorra figyelt, olyannyira, hogy nem is volt hajlandó elé menni, csak követte legfőbb riválisát. Contador egyszer szinte megállt, hogy előreengedje Schlecket, de utóbbi erre egy ideig nem volt hajlandó, s ezt kihasználva Mencsov és Sanchez végül 14 másodperccel megverte a végső diadalért viaskodó két sztárt, akik között nem változott a különbség.

Tour, 14. szakasz, Revel – Ax-3 Domaines, 184 km:
1. Christophe Riblon (francia, AG2R) 4:52:42 ó
2. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 54 mp hátrány
3. Samuel Sanchez (spanyol, Euskatel) azonos idővel
4. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 1:08 p h.
5. Joaquin Rodriguez (spanyol, Katyusa) a.i.
6. Robert Gesink (holland, Rabobank) a.i.
7. Alberto Contador (spanyol, Asztana) a.i.
8. Jurgen Van Den Broeck (belga, Omega Pharma-Lotto) a.i.
9. Damiano Cunego (olasz, Lampre-Farnese Vini) 1:49 p h.
10. Carlos Sastre (spayol, Cervelo Test Team) a.i.

70. Lance Armstrong (amerikai, RadioShack) 15:14 p h.

Az összetettben (az élen álló sárga trikóban):
1. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 68:02:30
2. Alberto Contador (spanyol, Asztana) 31 mp hátrány
3. Samuel Sanchez (spanyol, Euskatel) 2:31 p h.
4. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 2:44 p h.
5. Jurgen Van Den Broeck (belga, Omega Pharma-Lotto) 3:31 p h.
6. Robert Gesink (holland, Rabobank) 4:27 p h.
7. Levi Leipheimer (amerikai, RadioShack) 04:51 p h.
8. Joaquin Rodriguez (spanyol, Katyusa) 4:58 p h.
9. Luis Leon Sanchez Gil (spanyol, Caisse d’Epargne) 5:56 p h.
10. Ivan Basso (olasz, Liquigas-Doimo) 6:52 p h.

38. Lance Armstrong (amerikai, RadioShack) 39:44 p h.

Hétfőn a Pamiers és Bagnéres-de-Luchon közötti 187 km-es etap vár a mezőnyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik