Csak csalódást okoz a vásárlás

Egy kütyü megvásárlása senkit sem tesz hosszútávon boldoggá: az új tárgy fölött érzett öröm hamar elévül, nem úgy a kirándulások, bulik emléke.
Korábban a témában:

Annak ellenére, hogy szinte minden vásárlásra buzdít, kiderült, hogy egy-egy kütyü beszerzése egyáltalán nem okoz hosszan tartó örömet. A Cornell Egyetem kutatói például rámutattak, hogy igazi örömet a tapasztalatszerzésben szerezhetünk, a vásárlás pedig nemhogy nem tesz boldoggá, de még csalódottságot is okoz. Ennek az egyik oka, hogy a tárgyak értéke folyamatosan csökken, ráadásul boldogságunk kulcsa az, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal: így az frusztráltsághoz vezethet, ha valakinek nagyobb, értékesebb tárgya van.

Nem ilyen egyszerű a helyzet az élményekkel, tapasztalatokkal, amiket nem lehet egyszerűen összehasonlítani máséval, hiszen minden élmény más és más. Thomas Gilovich kutató szerint az élmények ráadásul hosszútávon velünk maradnak, beépülnek a személyiségbe, értékük sosem csökken. Ugyancsak az emlékek mellett szól az idő is, hiszen néhány év elteltével még a legrosszabb emléket is képesek vagyunk pozitívumként megélni, nem úgy a tárgyaknál. Ha valami elromlik az bosszúságot, csalódottságot és haragot okoz.

Ajánlott linkek:

Tárgy helyett élményt “vegyünk” (Tudatos Vásárló)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Women shout slogans in front of the Supreme Court during a protest against 'La Manada' (Wolf Pack) in Madrid on 4th May, 2018.
 (Photo by Juan Carlos Lucas/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.