Élet-Stílus

Borszerda lesz június utolsó napján

Kedvezményes árakkal és a kitüntetett borokhoz komponált menükkel várják a vendégeket június 30-án a Borszerda rendezvényéhez csatlakozó éttermek.

Idén négy alkalommal tartanak borszerdát a Közösségi Bormarketing Alap támogatásával azokban az éttermekben, ahol vállalták, hogy a rendezvényhez csatlakozva, az itallapjukon szereplő magyar borokat féláron kínálják. A június 30-ai esemény a tematika szerint a magyar borfajtákról szól majd. Azok az éttermek, amelyek részt vesznek az akcióban, olyan menüsorral készülnek, amelyek a borral párosítva különleges kulináris élményt jelentenek majd.

A legharmonikusabb kombinációkat versenyre is nevezik, ezek közül borászokból, vendéglősökből és szakírókból álló zsűri választja ki a legizgalmasabbakat. Benke László mesterszakács elmondta, hogy Magyarországon továbbra sincs borkultúra. “Érezni kell a bor ízét, zamatát, hőfokát, s az sem mindegy, hogy milyen pohárból fogyasztja az ember.”

A borszerda rendezvény 2010-ben június 30-a után, még három alkalommal kerül megrendezésre: augusztus a könnyű, fehérekről és a rozékról, az ősz a testesebb fehérekről és a könnyű vörösekről, az utolsó pedig az új borokról és a karácsonyra szánt nemes italokról szól majd.

Ajánlott linkek:

A borszerdához csatlakozott éttermek listája

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik