Élet-Stílus

Hazazavarták Anelkát

Hazaküldték a világbajnokságról a szövetségi kapitánnyal tiszteletlenül, gorombán beszélő Nicolas Anelkát, a francia válogatott támadóját.

Anelka a
L’Equipe című lap beszámolója szerint a mexikóiak elleni, csütörtöki
mérkőzés szünetében ugrott neki Raymond Domenechnek. A szakvezető 0-0-s
állásnál még nem akarta lecserélni őt, csupán taktikai utasításokat
adott neki, amelyeket azonban a csatár kritizált. Ekkor Domenech azzal
fenyegette meg, hogy ha nem tartja be, amit kért tőle, lecseréli, amire
a játékos több fültanú előtt minősíthetetlen hangnemben reagált.

Noel
Le Graet, a francia sportági szövetség alelnöke szombaton délután az
RTL Rádióban jelentette be, hogy a döntés megszületett, Anelkának haza
kell mennie. Ezt megelőzően a válogatott szállásán a szövetségi elnök
Jean-Pierre Escalettes egyeztetett a történtekről a játékosokkal és a
csapat vezetőivel. Anelka a délutáni edzésen már nem vett részt
Knysnában, este pedig már ki is kell költöznie a válogatott
szálláshelyéről.

Anelka vb-je véget ért (MTI/EPA)

Anelka vb-je véget ért (MTI/EPA)

Maga az érintett a France-Soir című lapnak
nyilatkozva elismerte, hogy élénk vitába keveredett a szövetségi
kapitánnyal, elfogadta a kizárását, ugyanakkor közölte, hogy a neki
tulajdonított szavakat nem mondta. A L’Equipe tanúkra hivatkozva
korábban azt írta, hogy a Chelsea támadója az alábbi mondattal reagált a szövetségi kapitány
fenyegetésére: Menj a p…ba, a k..va anyádat! (Va te faire enculer,
sale fils de pute).

Az összeszólalkozással kapcsolatban még elmondta: nem érti, kinek volt jó, hogy a szóváltás kiszivárgott az öltözőből. „Nekem
mindenesetre nem volt célom, hogy destabilizáljam a francia
válogatottat, melyet nagyon tisztelek. Elfogadom a kizárásomat, és sok
sikert kívánok a dél-afrikaiak ellen. Kedden nagy feladat vár a
csapatra, akár még tovább is juthat. Éppen emiatt nem akarok egyelőre
többet mondani” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik