Élet-Stílus

Senderos folytathatja

A svájci válogatott védője belesérült a spanyol-verésbe: Philippe Senderost már a 36. percben le kellett cserélni, miután kificamodott a jobb bokáját.

Az első diagnózis szerint nem súlyos spanyolok elleni meccs első félidejében lecserélt Philippe Senderos sérülése, így a svájci válogatott oszlopa vélhetően játszhat hétfőn Chile ellen, de elővigyázatosságból csütörtökön több vizsgálatot is elvégeznek rajta.

A nyáron Gera Zoltán csapatához, a Fulhamhez igazolt 25 éves középső védőnek jelentős érdemei vannak abban, hogy Svájc 490 perce nem kapott gólt világbajnoki mérkőzésen. Az alpesi válogatott négy évvel ezelőtti, németországi tornán gól nélküli döntetlent követően büntetőkkel maradt alul Ukrajna elleni nyolcaddöntőben.

Svájc a dél-afrikai tornát bombameglepetéssel kezdte, 1-0-ra győzte le az Európa-bajnok spanyolokat – Xavi szerint azért, mert csapatának nem volt szerencséje.

„A svájciak mindössze kétszer kerültek a kapunk elé, ebből egyszer gólt szereztek, egyszer pedig eltalálták a kapufát. Mi nagy fölényben játszottunk, négy vagy öt lehetőségünk volt, de a szerencse nem volt velünk” – mondta a Barcelona középpályása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik