Élet-Stílus

Budapesten Elton John

A 62 éves lovag és zenekara kedd este lép fel a Sportarénában. A szinte minden könnyűzenei rekordot magáénak tudható sztárt néhány hete homoszexualitás amiatt ki akarták tiltani egy marokkói fesztiválról.

Alighanem sokaknak a nyár egyik legnagyobb eseménye lesz Sir Elton John budapesti látogatása. A brit popsztár büszkélkedhet a leghosszabb koncertlistával, leghosszabb albumlistával, a leghosszabb kislemez-listával (a válogatásokkal együtt 60 albuma, több kislemeze jelent meg), és a legnagyobb napszemüveg-gyűjteménnyel.

A Reginald Kenneth Dwight-ként született énekes 1970-ben szerzett elismerést magának a Your Song című slágerrel, és ezt követően nem volt megállás. Sir Elton 60. születésnapján saját rekordját is megdöntötte egy Madison Square Garden-beli koncerttel, és azóta is egyfolytában turnézik zenekarával.

Pályafutása során eddig öt Grammy-díjat nyert el. Rengeteg listavezető nagy- és kislemez fűződik a nevéhez, Lady Diana halálakor kiadott Candle in the Wind című dala több mint 37 millió eladott példánnyal minden idők legkelendőbb kislemeze lett.

Elton Johnt a királynő 1998-ban lovaggá ütötte a brit popzenében elért sikereiért és az AIDS elleni küzdelemben kifejtett tevékenységéért.

A mostani turnéhoz kapcsolódó hír volt májusban, hogy az Igazság és Fejlődés Pártja (PJD) nevű iszlámista párt a sztár kitiltását követelte az egyik legrangosabb marokkói fesztiválról. “Sajnos Elton John nagyon híres arról, hogy homoszexuális, és feltételezhető, hogy ittléte bizonyos mértékben bátorítaná a homoszexualitást” – jelentette ki Musztafa Ramíd, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője. Ramíd szerint nem helyénvaló, hogy meghívták az énekest, aki “nem kívánatos” vendég Marokkóban. Ennek ellenére a koncertet megtartották.

Egyiptomban viszont hasonló okokból hiúsult meg egy koncert, amelyet egy magánszemély megrendelésére tartott volna a szupersztár május 18-án. Az Egyiptomi Zeneművészek Szövetsége – amely vétójoggal rendelkezik a külföldi előadók egyiptomi fellépését illetően – arra hivatkoza tagadta meg hozzájárulását, hogy Elton John úgymond betiltatná az egyházakat, melegnek nevezte Eissza prófétát (Jézust) és pártolja a szexuális szabadságot a Közel-Keleten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik