Élet-Stílus

Nagyon lopják a BMW-ket

admin
admin

2010. 06. 04. 09:21

Több olyan jelzést is kapott szerkesztőségünk, hogy megugrott a BMW-lopások száma. Állítólag a gyárból tűnt el olyan kód, ami megkönnyíti az autók elvitelét.

Az egyik áldozattal beszélve annyi derült ki, hogy a rendőrök is úgy látják: szezonja van a BMW-knek. Az fn.hu megkeresésére a BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztálya hivatalosabban azt közölte, hogy adataik alapján tavaly november elejétől 200 darab ilyen típusú gépkocsit tulajdonítottak el. Az idei évben március hónaptól csökkenés következett be, azonban az elmúlt hetekben, csak május hónapban 21 hasonló típusú gépjárműlopás történt csak Budapesten, a kárérték pedig eléri a 2 milliárd forintot.

Hozzátették: a lopások körülményeivel kapcsolatban számos adattal rendelkeznek a nyomozók, de azokat a nyomozás érdekei miatt nem áll módjukban ismertetni.
Annyit azonban kiemeltek, hogy a közelmúltban éppen hat büntetőügyben, összesen 11 személy tölti előzetes letartóztatását autólopások miatt.

A megemelkedett BMW-eltűnésekről megkérdeztük az importőrt is, aki annyit szintén elismert, hogy a márkakereskedőikhez a közelmúltban több információ is érkezett Magyarországon ellopott BMW személyautókról.
Arra a híresztelésre, hogy a cég gyárából loptak el kódokat, közölték, nincsenek információik a BMW csoport gyáregységeiből ellopott kódokról, viszont azt tudják, hogy a lopott autók riasztórendszereit hatástalanították.

Ugyancsak érdeklődtünk kevésbé hivatalos csatornán is, az egyik BMW rajongói klubnál. Ők is hallottak róla, hogy nagyon mennek a német márka autói, azonban szerencsére a klubtagjaik közül még senkinek a kocsija nem esett áldozatul.

Videó egy BMW-nyitásról:


(A neten sem kell sokáig keresgélni, hogy mindenféle segédeszközt találjunk egy ilyen márkájú autó illetéktelen nyitására. A 2006-ban készült felvételen egy vadonatúj X3-as az áldozat. A videó hosszabb változatában részletesen elmagyarázzák a mechanizmust.)

Az importőrnél közölték azt is, hogy a BMW csoport járművei ugyanazon biztonsági szinten vannak, mint a konkurens gyártók termékei, és külön említették, hogy a nagyobb biztonság érdekében a BMW ConnectedDrive műholdas követőrendszere rövidesen Magyarországon is elérhető lesz. A BMW részéről még annyit közöltek, ők nem ismerik az ellopott BMW-k pontos számát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.