Élet-Stílus

Nemzetközi szajhanap: a prostituáltak hátrányos megkülönböztetése ellen

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2010. 06. 02. 10:22

Az utcalányok hátrányos megkülönböztetésére hívja fel a figyelmet a nemzetközi szajhanap, amelyet június 2-án tartanak.
Korábban a témában:

Egy 1975-ös eseményre emlékeznek, amikor 100 utcalány elfoglalt egy templomot, hogy így tiltakozzanak. Az ausztriai Zöldek nőügyi szóvivője jogokat követelt a prostituáltaknak ebből az alkalomból. Szerinte a hiányzó jogok miatt válnak a lányok függővé és ugyanezek vezetnek a sok erőszakos cselekményhez is, amivel számolniuk kell. Judith Schwenter szerint javulnának a lányok körülményei és lehetőségei is, ha munkaszerződést köthetnének.

Magyarországon 2000-ben alakult meg a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete, ők foglalkoznak a prostituáltak ellen elkövetett bűncselekményekkel, de az általános érdekvédelemmel és a képzéssel is. Céljuk, hogy segítség a lányok társadalmi beilleszkedését. A törekvéseik ellenére évenként csak igen kevés panasz jut el hozzájuk, még akkor is, ha már az interneten is lehetőség van bejelentések megtételére. Hazánkban 1999 óta számít legális tevékenységnek a prostitúció, ám sokan nincsenek tisztában a szabályozással, a lányok ellen pedig sokan agresszívan és ellenségesen lépnek fel.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.