Élet-Stílus

Drogambulancia nyílt az interneten

A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány az interneten segíti a kannabiszfogyasztókat, hogy csökkenthessék, vagy teljesen elhagyják szenvedélyüket.

Magyarországon a leginkább a 15-29 évesek csoportja számít érintettnek. Az ilyen idős fiatalok közül legalább 200-300 ezren próbálták már ki a marihuánát, és közel 10 ezren vannak azok, akik napi rendszerességgel élnek a szerrel. Az Alapítvány internetes kezdeményezése elsősorban őket szólítja meg.

Ezek a fiatalok az úgy nevezett nem problémás fogyasztók csoportjába tartoznak, ami azt jelenti, hogy magukon talán még észre sem vették a függőség és a használat káros hatásait, de környezetük már igen: ilyen tünetek lehetnek a tanulmányi nehézségek és az alvászavarok is. Az interneten a regisztrálók négy hétig tartó programon vesznek részt. Az igazgató szerint ennyi idő alatt orvosi segítség nélkül is letehető a szer.

A honlapról a program koordinátora, Csák Róbert azt mondta, hogy a regisztráció során felmérik az fogyasztói szokásokat, és a kérdések alapján személyre szabott tanácsokat kaphatnak azok, akik felhagynának a szer fogyasztásával.

Ajánlott linkek:

Kannabiszpont-Ha nem akarsz róla beszélni

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik