Csoportmustra: két világbajnok szorításában

Két világbajnok és a mindenkire veszélyes mexikói csapat egészíti ki az
A jelű kvartettet, s bár a rendező rendszerint kap egy kis „hátszelet”,
az idei eredménysor és Carlos Alberto Pareirra tanítványainak kevésbé
meggyőző játéka is inkább a házigazda hosszabb menetelése ellen szól.

Az
afrikaiak kezére játszhat viszont, hogy három csoportellenfelük is
látott már szebb napokat. A továbbjutásra a papírforma szerint
legesélyesebb franciák a 2008-as Eb-leszereplés óta gyakorlatilag
esnek-kelnek, s bár a keretükben hemzsegnek a klasszisok, kevés
kulcsjátékosuk zárt kimagasló idényt – Ribéry és Henry klubszinten
kevés értékelhetőt produkált, Gallas többször volt sérült mint
egészséges.

Az írek elleni – Henry kezezéséről elhíresült –
pótselejtezőt keservesen behúzó franciákhoz hasonlóan Uruguay is a
„hátsó kapun” jutott ki Afrikába; a Costa Rica elleni
transzkontinentális randevú eredményeként. Mexikó ugyan direkt jegyet
váltott a vb-re, a közép-amerikaiak viszont az Egyesült Államok mögé
szorultak a selejtezőcsoportban, s ez igencsak megtépázta a mexikói
hegemóniára esküdöző híveik önbizalmát.

A csoport favoritjai
Franciaország:
Raymond Domenech együtetse a szerbek mögött végzett
selejtezőcsoportjában, s ami még fontosabb: ritkán rukkolt elő olyan
játékkal, ami korábban jellemezte – az osztrákok elleni kinti 1-3
egyértelmű kudarc volt, de többször is a szerencse állt a Les Bleus
mellé (a románok és a szerbek elleni idegenbeli találkozókon). Sokak
szerint maga a kapitány, mások szerint játékosok hányavetisége az oka a
hanyatlásnak – tény, hogy egy olyan együttes, amelyben Ribéry,
Gourcuff, Malouda, Toulalan, Gallas vagy Sagna kergeti a labdát, többre
lenne hivatott.

Mexikó: a 2006-ban is masszív, ám Argentína
elleni peches kiesése után aligha hiányolt, közép-amerikai együttes a
közelmúltbéli felemás eredmények ellenére „kihegyezettebb” társaságnak
tűnik a négy évvel korábbinál. A viharedzett veteránok (Marquez,
Blanco) mellett olyan tehetségek bontogatják szárnyaikat, mint a
Barcelonát is megjárt Giovani dos Santos, vagy az Arsenal
kölcsönjátékosaként a Salamancánál és az Osasunánál is megfordult
Carlos Vela. A legutóbbi öt tornán egyaránt szereplő, és rendszerint –
négy alkalommal – a nyolcaddöntőbe jutó Mexikót sokan legalább a nyolc
közé várják, erre a bravúrra a csapat legutóbb a hazai rendezésű
1986-os vb-n volt képes.

Futottak még?
Uruguay:
a dél-amerikaiakkal senki sem számol, amikor a vb esélyeseit
latolgatja, pedig tehetségekkel ők sem állnak hadilábon, s egy olyan
csapatot, amelyik a Diego Forlán-Luis Suárez kettőssel ostromol, illik
komolyan venni. A válogatott kispadjára visszatérő Oscar Washington
Tabarez (a kapitány az 1990-es vb-n egyenes kiesési szakaszba vezette a
Celestét, ám ott az olaszok ellen esélyük sem volt) relatíve fiatal
csapattal kísérli meg a továbbjutást, a tizenegyszeres vb-résztvevő,
kétszeres világbajnok sorsa azon is múlik, hogy a Diego Godín vezette
védelem hogyan hatástalanítja az ellenfelek támadásait (a kapuban a
laziós Muslera biztos pont). A csatársorban Forlán és Suárez mellett a
remek palermói Cavani valamint a veterán Abreu is jó megoldás lehet, az
uruguayi csapat legkevésbé dotált csapatrészének a középpálya tűnik.

Dél-Afrika:
ha a legutóbbi mérkőzések alapján kellene megítélni a dél-afrikai
csapatot, a vendéglátó továbbjutása igencsak sok pénzt hozna. A Bafana
Bafana azonban a 2009-es Konföderációs Kupán alaposan megnehezítette a
„nagyok” dolgát, s ha Brazília és Spanyolország ellen ment a játék (a
harmadik helyért folytatott meccsen az Európa-bajnok csak
hosszabbításban kerekedett felül), mehet a mostani, kevesebbre taksált
riválisok ellen is. A csapat kevés csillaga közül elsősorban az Everton
futballistájától, Steven Pienaartól várnak sokat, mellette Mokoena
(Portsmouth) és a 32 esztendős Benni McCarthy (West Ham) alakíthat
nagyot.

Akiktől sokat várnak
Steven
Pienaar (dél-afrikai), Aaron Mokoena (dél-afrikai), Cuauhtemoc Blanco
(mexikói), Rafael Márquez (mexikói), Giovanni dos Santos (mexikói),
Thierry Henry (francia), Nicolas Anelka (francia), William Gallas
(francia), Diego Lugano (uruguayi), Diego Forlán (uruguayi)

Kulcsmeccs
Mexikó-Uruguay:
a két latin együttes találkozója a 3. fordulóban esedékes, s amennyiben
a franciák – szokásuktól eltérően – már az elején elkapnák a fonalat, a
rustenburgi Bafokeng stadionban Mexikó és Uruguay párharca dönthetne a
második továbbjutó kilétéről. A két gárda utoljára a 2007-es Copa
Américán találkozott, akkor a dél-amerikaiak húzták a rövidebbet (1-3).
Mexikó mellett szól a további statisztika is – eddig még sohasem kaptak
ki az égszínkékektől, négy diadal mellett három döntetlent számlálnak.

Mementó
1998
június 12-én Franciaország a vb másodszori rendezőjeként épp Dél-Afrika
ellen kezdte meg világbajnoki arannyal záruló menetelését.
Marseille-ben a hazaiak könnyed 3-0-val lépték le ellenfelüket, a
Velodrome-ban Dugarry és Henry találatával, valamint Issa öngóljával
alakult ki a végeredmény.

A csoport halmozója
5
– Carlos Alberto Parreira Dél-Afrikában beéri Bora Milutinovicsot, a
brazil is elmondhatja majd magáról, hogy öt különböző csapattal
szerepelt a világbajnokságon. A szerb Mexikó, Costa Rica, az Egyesült
Államok, Nigéria és Kína együttesét irányította, a honfitársaival
1994-ben aranyérmes brazil Parreira Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek
és Szaúd-Arábia csapatával szerepelt a vb-n. Apró, de a rendezők
számára nyilván reménykeltő érdekesség, hogy az 1966-ban angol
győzelemmel zárult tornán is Franciaország, Mexikó és Uruguay került a
házigazdák mellé.