Élet-Stílus

Hollywood megfilmesítené a Mester és Margaritát

Eddig hat feldolgozás készült már Bulgakov ismert regényéből, a soron következő pedig – a többivel ellentétben – még a szerző örökösének is tetszik.

Baz Luhrmann készítené a filmet, aki a Moulin Rouge rendezőjeként már felhívta magára a figyelmet, a főszerepet pedig Catherine Zeta Jones játszhatja el. A Komszomolszkaja Pravda című lap arról számolt be, hogy a Mester és Margarita megfilmesítési jogát a szerzői jog örököse – az író harmadik feleségének unokája – eladta, méghozzá a Stone Village Pictures produkciós társaságnak.

Az örökös azzal indokolta a döntését, hogy reméli, az amerikai változat tolmácsol majd valamit a regény rejtelmességéből és hozzátette, az eddigi változatok közül egy sem tetszett neki. Egyedül a 2005-ös feldolgozásban nyerte el a tetszését a Margarita szerepét játszó, Anna Kovalcsuk alakítása. A most megkötött szerződés jogot biztos az örökösnek ahhoz, hogy jóváhagyhassa a forgatókönyvet, de szerepel benne egy kitétel arra vonatkozólag is, hogy az amerikai változat után tíz évig senki sem szerezhet jogot a regény megfilmesítésére.

Ajánlott linkek:

A Mester és Margarita (Polc.hu)

A Moulin Rouge hivatalos trailer-je:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik