Élet-Stílus

Nem akar ingyenes parkolást a Fidesz

A Fidesz a 95-ös benzin átlagárához kötné a parkolási díjat, amelyről már be is nyújtották a törvényjavaslatot, nehogy életbe lépjen az Alkotmánybíróság, a jelenlegi parkolási rendszer felfüggesztéséről szóló határozata.

A közterületi parkolás jogi feltételének megteremtése érdekében a közlekedési törvények mellett a helyi önkormányzatokról szóló jogszabályt is módosítaná a Fidesz, az ezzel kapcsolatos előterjesztéseket hétfőn nyújtották be az Országgyűlésnek. A javaslat a 95-ös benzin átlagárához kötné a parkolási díjat és rögzítené, hogy a várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető.

A parlament honlapján olvasható két törvényjavaslatot Rogán Antal (Fidesz) és Kósa Lajos (Fidesz) jegyzi. A kérdést pedig azért kell sürgősen rendezni, mert az Alkotmánybíróság június 30-ával megsemmisítette a vonatkozó szabályokat. endelkeznének arról is, hogy a parkolási közszolgáltatást szolgáltatóként csak költségvetési szerv, az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, vagy az önkormányzatok által létrehozott társulás láthatja el.

A várakozási díj mértékét a helyi és a fővárosi önkormányzat rendeletében egy órára vonatkozó várakozási díjként határozza meg, a díj mértékének meghatározásakor figyelemmel kell lenni a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségére. Az egy órára vonatkozó várakozási díj személygépkocsi esetén nem haladhatja meg az állami adóhatóság által az előző naptári év szeptemberében és az azt megelőző tizenegy hónapban egy liter 95-ös ólmozatlan benzin üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható áraként havonta közzétett ár egyszerű számtani átlagának a kétszeresét.

Az MTI számítása szerint ez idén maximum 544 forint lenne. 2010-ben Budapesten a legdrágább parkolás 640 forint óránként, a legolcsóbb pedig óránként 180 forint.

Várakozásonként egy órai várakozási díjat, továbbá pótdíjat akkor kell fizetni, ha a jármű díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási időt egy óránál rövidebb időre történt fizetés esetén öt perccel, egy órára vagy annál hosszabb időre történt fizetés esetén legalább tizenöt perccel túllépi.

A pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját követő 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles időszakra és további két órai várakozásra számított várakozási díj, 15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese.

A várakozási díj és a pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető. A törvényjavaslat alapján a várakozási díj és pótdíj érvényesítése bírósági végrehajtás útján történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik