Élet-Stílus

Nemsokára jöhet a kerékpáros jogsi?

Sokan tisztában vannak az alapvető közlekedésbiztonsági szabályokkal, mégsem tartják be ezeket, ha biciklire pattannak.

A szakemberek úgy vélik, főleg hatodikos kor felett válik egyre jellemzőbbé, hogy a fiatalok figyelmen kívül hagyják a kerékpározásra vonatkozó biztonsági szabályokat. Ez összefügghet azzal is, hogy az ilyen idős gyerekek alapvetően már lázadóbbak, ettől függetlenül a figyelmetlenség és a makacskodás ilyen esetben akár életveszélyes is lehet. Dr. Rabovszky Dóra katasztrófapszichológus rámutatott, hogy a diákok elméleti tudása és a gyakorlati alkalmazás között óriási szakadék tátong.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság számára készített felmérésből kiderült: a megkérdezett 965 diák 90%-a pontosan tudja, mire való a bukósisak, mégis csak alig több mint 30%-a viseli kerékpározás közben. A fényvisszaverőkkel nagyon hasonló a helyzet. Dr. Rabovszky Dóra arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatodik osztályban nő meg jobban az elmélet és a gyakorlat közti különbség, amire azért érdemes odafigyelni, mert az ilyen idős gyerekek már biciklizhetnek a főutakon.

Az NKH a felmérés nyomán kidolgozott egy javaslatot, ami szerint a 10-12 éves diákoknak egy elméleti és gyakorlati részből álló, kerékpáros tanfolyamon kellene részt venni, melynek legvégén kerékpáros jogosítványt kapnának. A jogosítvány célja az, hogy a gyerekek ne csak az elméleti szabályokkal legyenek tisztában, de megfelelő módon uralni is tudják a biciklijüket.

Ajánlott linkek:

Kerékpáros jogsit a gyerekeknek (NOL.hu)
Biciklis jogosítvány gyerekeknek (Criticalmass.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik