Élet-Stílus

Tanácsok benzinturistáknak

Megint drágul a benzin és dízel üzemanyagok ára. A régiónkban jó ideje negatív csúcstartók vagyunk, azonban apró figyelmességgel még lehet egy kicsivel többet kihozni a benzintúrákból.

Nem is olyan egyértelmű például, hogy sok országban, hogyan változnak az árak. Mi magyarok megszokhattuk, hogy kedden kell sorban állni, ha még olcsóbban akarunk tankolni. Ausztriában ezzel szemben például napon belül is szoktak variálni – tudtuk meg az Autóklubtól. A reggeli időszak olcsóbb, majd délután sokszor emelik az árakat.

Benzinárak 2010.05.04-én

Benzinárak 2010.05.04-én

Az egyes ünnepek közeledtével szintén komoly emelkedéssel lehet számolni, legalábbis tőlünk nyugatabbra. Húsvét környékén, vagy hétvégén, amikor tömegek mobilizálják magukat, mindig árnövekedésre lehet kalkulálni. Ugyanez igaz az ünnepek viszonylatában Németországban és Svájcban is. A rendszer egyre hangosabb ellenzői is éppen azzal érvelnek, hogy a tej ára sem emelkedik, ha jön a hétvége – használják analógiaként.
A hazai nagyobb kúthálózatok ugyanakkor egyszerűen átállítják a pénztárgépeket, nem sok mozgásteret hagyva az egyes kutaknak. (Csak ritka esetben engednek némely területi menedzsernek más árazást.) A nagyobb játéktér a magán, úgynevezett „fehér kutaknak” jut. A differenciálódást több tényező befolyásolja a legfontosabb talán, hogy a legközelebbi konkurens milyen messze van. Fontos, hogy van-e shop a kútnál, ezek gyakran a teljes forgalom nagy részét is hozhatják. Jelentős differenciát eredményez, hogy ez a látszólag kis ország is több kisebb lokális piacból áll. A legolcsóbb kutak éppen a gazdagabb nyugati régióban vannak, a nagyobb a verseny miatt. Így például a legolcsóbb és a legdrágább kút 95-ös oktán számú üzemanyagánál jelenleg 28 forint/liter árkülönbség mutatkozik – mondja Vultur Csaba a Holtankoljak.hu vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik