Élet-Stílus

Emelkedhet az új lakások ára

admin
admin

2010. 05. 04. 07:09

A Budapesten jelenleg kapható új lakások várhatóan 2010 végéig elkelnek, ezt követően pedig érzékelhető lakáshiány várható 2011-ben - jelzi egy felmérés.

2011-es lakáshiány miatt jelentős, 15-20 százalékos áremelkedéssel párosul majd – közölte az Elephant Holding Cégcsoport és az OTP Lakáslízing.

Míg 2008 előtt 10-12 ezer lakás épült – és talált rövid idő alatt gazdára – évente Budapesten, addig 2010-ben ennek mintegy egynegyedét értékesíthetik az újlakás piacon. Beruházói várakozások szerint az idei év végére érezhető lesz a lakáskészlet apadása és az ezzel járó lakáshiány – idézi a közlemény Zelei Zoltánt, az Elephant Holding értékesítési igazgatóját.

A cégek szakértői hangsúlyozzák: az utóbbi két évben közel 50 százalékkal esett vissza az új lakásokra kiadott építési engedélyek száma, ezzel párhuzamosan pedig csökkent a megépült és átadott lakások száma is. Egy olyan európai fővárosban, mint Budapest, ahol az agglomerációval együtt több mint kétmillió ember él, évente legalább 15-20 ezer új lakás építése lenne szükséges ahhoz, hogy a lakásállomány ne öregedjen el.

Zelei Zoltán szerint a nyugat-európai és tengerentúli piacokkal ellentétben, Budapesten nem volt “lakásár buborék”, hiszen a négyzetméter árak 300-600 ezer forint körül alakultak, szemben az európai nagyvárosok 1-2 millió forintos, illetve a kelet-európai 500-900 ezer forintos négyzetméteráraival. Ez is indokolttá teszi, hogy a 2011-re prognosztizált keresleti piac jelentős árkorrekciót hozzon magával.

A befektetési célú ingatlanvásárlással kapcsolatban megjegyzik: magánszemélyként a jelenlegi piaci és gazdasági környezetben mindössze 5-8 százalék körüli nyereséget lehet realizálni banki befektetéssel, miközben újépítésű lakások vásárlásával, mintegy 12-18 százalékos hasznot lehet elérni rövid távon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.