Élet-Stílus

Az Avatar2 alámerül

Minden idők legsikeresebb filmjének második részében Pandora tengerei kapják a főszerepet és már tervezik a harmadik részt is.

A rendező James Cameron tegnap elárulta, hogy a kék lények eposzának második része nagyrészt a víz alatt, Pandora tengereiben játszódik majd. Sőt utalt arra is, hogy a harmadik részben már más bolygókra is áttelepülhet a cselekmény.

„Az Avatarhoz megalkottuk a teljes környezetet, ami nem csak a Pandorát érinti, de az Alpha Centauri rendszer többi bolygóját is. A következőkben szeretnék távolabbra is elvinni a történéseket, persze nem feltétlenül a második részben.”

A film második részével kapcsolatban a rendező elmondta, hogy nem céljuk feleannyi idő alatt, felepénzből elkészíteni, már azzal is elégedettek, ha 25%-ot lefaragnak a korábbi számokból.

Ajánlott linkek:

A film hivatalos weboldala
Tudj meg többet Pandora világáról (Polc.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik