Élet-Stílus

Betett a magyar turizmusnak a hamu

Az izlandi vulkánkitörés nyomán kialakult közlekedési káosznak a szolgáltatási szektor is áldozatául esett. A magyar szállodák panganak, a vasút viszont jól járt.

Egész Európában csillapodni látszik a légi közlekedési káosz, mely az elmúlt hat napban eluralkodott az öreg kontinensen. Az izlandi Eyjafjöll aktivitása azonban továbbra is jelentős gondokat okozhat a nemzetközi légiközlekedésben.


Lassan tér magához a lebénult ágazat

A személy- és teherszállítás akadozása miatt a szolgáltatási szektor is visszaesést könyvelhet el és a helyzet további romlása is kilátásban van. A hotelek egy része akár profitálhat is a jelenlegi szituációból, ugyanis sokan nem tudnak hazajutni, ám a magyar szállodák szempontjából sokkal inkább negatív hatásokról beszélhetünk, lévén a másik kontinensről érkező turisták, üzletemberek száma viszonylag alacsony, nem úgy, mint például Nagy-Britannia esetében.

Európa legforgalmasabb reptere, a londoni Heathrow csak kedd délután nyitotta meg újra a leszállópályákat. A német légtér lezárását hivatalosan kedd estig sem oldották fel, de a légitársaságok már limitált számban indíthattak járatokat a kellő biztonsági intézkedések szem előtt tartásával, szerdától pedig teljesen feloldották a korlátozást. Az Eurocontrol nevű, Európa biztonságos légiközlekedéséért felelős szervezet helyettes-elnöke, Brian Flynn szerint péntekre a felszállások és landolások száma visszatérhet a megszokott értékre.

Kevés a másik kontinensről érkező vendég

Az ember azt hinné, hogy a vulkáni hamu miatt bekövetkezett légtérzár arra kényszerítette a Magyarországon rekedt turistákat, hogy megrohamozzák a szállodákat és hazánkban várják ki a repülőgépek indulását. A lapunknak nyilatkozó illetékesek szerint viszont nemhogy megteltek volna a szállodák, hanem sokkal inkább az ürességtől konganak. A légtérzár padlóra küldte a már így is drasztikus helyzetben levő magyar turizmust.

A budapesti turisták körülbelül 25-35 százaléka érkezik repülővel, míg az országos átlag 10 százalék alatt van – tudtuk meg Kovács Istvántól, a Magyar Szállodaszövetség titkárától. Szerinte éppen emiatt főleg Budapestet érinti hátrányosan az, hogy a repülők nem közlekedhettek az elmúlt napokban és a következő időszakban is járatkésésekkel, kimaradásokkal kell számolni.

A Magyarországra érkező turisták jelentős része főleg a környékbeli országokból, kisebb távolságokból érkezik, ezért – miután a légiközlekedés leállt – sokan vonattal, gépkocsival igyekeztek hazajutni. Elsősorban a nagyobb távolságokról, másik kontinensekről érkezők voltak kénytelenek meghosszabbítani budapesti tartózkodásukat.

Repülővel három féle utas érkezik Budapestre: az üzleti ügyben utazó, a háromnapos (általában hétvégére) városlátogató turista és a konferenciák résztvevői. Mivel a vulkánkitörés szerdán történt, ennek hatása érintette az üzleti utazókat, s a hétvégére budapesti utat tervező szabadidős turistákat is.

Emellett a légiközlekedés egész Európára kiterjedő korlátozása miatt számos rendezvényt, konferenciát lemondtak a magyar fővárosban. Fentiek miatt a múlt hét második felében lényegesen kevesebb vendég érkezett a fővárosi szállodákba, ami sok 100 millió forintos forgalomkiesést okozott azoknál. A szállodák mellett bevételkiesés jelentkezik természetesen az egyéb turisztikai szolgáltatóknál, az éttermeknél, az utazási irodáknál, a taxiknál, stb. is – folytatta Kovács István.

A Magyar Szállodaszövetség fontosnak tartja, hogy azokat a tetemes károkat, amelyeket vulkánkitörés okozott, az utazók, vendégek megelégedésére, kölcsönös kárenyhítéssel, összefogással mérsékeljék az iparág szereplői. A szövetség javasolja tagszállodáiknak, hogy fizessék vissza az előleget a vendégnek, illetve a szolgáltatás teljes összegét, azoknak, akik ezt már előre kiegyenlítették.

A taxisok és az éttermek is a vulkán áldozatai

A vulkán kitörése előtti hétvégére érkezők visszamentek még hétfőn, kedden, míg az elmúlt hétvégére tervezett vendégek eleve meg sem érkeztek. Vagyis az elmúlt 5-6 napon nem tudtak megérkezni a várt látogatók. Több konferenciát lemondtak erre a hétre, ami azt eredményezi, hogy óriási veszteséggel kalkulálhat a szállodaipar. Sok 100 millió forintos forgalomkiesés érinti a turizmust, mely magába foglalja a szállodaipart, éttermeket, taxi társaságokat – folytatta Kovács István.

Olvasható, hogy egyes busztársaságok a helyzetet kihasználva felemelték jegyáraikat, kíváncsiak voltunk, hogy a szállodaiparban fordult-e elő hasonló jelenség.
Kovács István elmondta, hogy erre nem volt példa, sőt, a magyar turizmus nincs is abban a helyzetben, hogy ilyen módon kihasználja a vendégeit. Nagyon alacsony a kereslet (a légtérzárat leszámítva is), viszont a sok szálloda miatt túlkínálat van, ezért a hotelek kénytelenek árszint alatti áron kiadni szobáikat a fennmaradás érdekében – tette hozzá.

Nincsen más út, vár a MÁV

A MÁV-START Zrt. sajtóosztálya az fn.hu kérdéseire válaszolva közölte, hogy a légtérzár következtében erősen megnövekedett a vasúti forgalom április 16. után, mivel egy másik közlekedési ágazat teljes forgalmát kellett átvennie a vasutaknak. Ez azt jelenti, hogy az ebben az időszakban megszokott 30-40 százalékos kihasználtság helyett, 80-90, esetenként 100 százalékos kihasználtságon futottak a járatok.

Az utasforgalom akadálytalan kiszolgálása érdekében a személyszállító vasúttársaság többek között plusz kocsikkal látta el a nemzetközi forgalomban közlekedő szerelvényeket, mentesítő járatokat is indítottak, illetve hosszabb nyitva tartási idővel és a megszokottól több munkatárssal üzemeltették a nemzetközi pénztárakat.

A személyszállítással foglalkozó vasúttársaság a hétvégi roham után a légtérzárak folyamatos feloldásával a rendkívüli forgalom folyamatos csökkenéséről számolt be lapunknak. Arra a kérdésre, hogy van e stratégiája a társaságnak a jelenlegi állapot elhúzódására, a válasz az volt, hogy konkrét forgatókönyvvel erre nem lehet felkészülni, de a MÁV-START kiemelt figyelemmel kíséri a közlekedési útvonalak átjárhatóságának alakulását Európában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik