Élet-Stílus

Meghalt Schwajda György

Gyors lefolyású, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Schwajda György, többek közt a Himnusz című színdarab és A rátóti legényanya című regény szerzője, a Nemzeti Színház korábbi kormánybiztosa.

Schwajda György temetéséről később intézkednek. A művészt a kaposvári önkormányzat és a Csiky Gergely Színház, amelynek vezetője volt, saját halottjának tekinti. A kaposvári önkormányzat közleménye szerint halálát “rendkívül gyors lefolyású, gyógyíthatatlan betegség” okozta. Az MTI úgy értesült, hogy a színházigazgató hétfő délután a kaposvári kórházban hunyt el.

A drámaíró, színházi rendező, 1943. március 24-én született Kispesten. Fiatal korában segédmunkásként, díszletmunkásként dolgozott. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett dramaturg szakon. Dramaturgként dolgozott a szolnoki, a szegedi és a miskolci színházakban. Először 1978-ban vezette három hónapig a Szolnoki Szigligeti Színházat. Ezután 1985-től 1992-ig, aztán 1995-től színházigazgató volt Szolnokon. 1998-tól a Nemzeti Színház építésének miniszteri biztosa, 1999-től kormánybiztosi posztot kapott. 2002-ben elhagyta a Nemzetit, majd 2008-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának választották.
Részlet az 1986-os Himnusz című darabjából

Schwajda György az MTV Záróra című műsorában tavaly ősszel elmondta, hogy miért nem érzi jól magát. „Miért kellene egy igazgatónak jól éreznie magát Kaposváron és miért kellene egy közel hetven éves embernek jól éreznie magát, amikor 400 kilométert kell utaznia a munkahelyére és vissza” – mondta a műsorban.

Igazi hivatásának az írást tartotta, de egyfajta kettősség jellemezte: amikor színházi ember volt, akkor az írás hiányzott neki, amikor az írással tudott foglalkozni, akkor pedig a közönség és a színház.

Nemzeti színházi kinevezéséről elmondta: tudta, hogy csak veszíthet az ügyben. Arra azonban nem számított, hogy belülről sem tartanak ki mellette. Elmesélte, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként felhívta, és közölte: „Tudja, hogy már csak ketten vagyunk”, ami azt jelentette, hogy már a kormány tagjai is kihátráltak mögüle.

Főbb művei: A rátóti legényanya (1985), A csoda (1987), Himnusz (1978), Ballada a 301-es parcella bolondjáról (1989), Miatyánk (1996). Nemzetközileg is elismert drámaíró volt. Színdarabjait Párizsban, Bejrurben és Avignonban is bemutatták. Lengyelországban pedig annyira népszerű volt, hogy egy időben 17 darabját is játszották a színházak.

Címkék: kultúra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.