Élet-Stílus

Film készül a pompeji katasztrófáról

admin
admin

2010. 04. 13. 12:35

Megragadta a filmkészítők fantáziáját az időszámítás szerint 79-ben történt pompeji vulkánkitörés. A szereposztásról, a rendező kilétéről, illetve a költségekről egyelőre nem adtak felvilágosítást.

Az MIP TV-n, a világ legnagyobb televíziós szakmai vásárán négy nagy produkciós cég megegyezett egy négyórás televíziós sorozat elkészítéséről. A résztvevők – a Sony Pictures Television, a Tandem Communications, a Peace Out Productions és a Scott Free Television – kedden hozták nyilvánosságra a tervet.

A film alapjául Robert Harris Pompeji című regénye szolgál, amely többek között a Vezúv kitörése előtti 72 óra eseményeit meséli el. Arról sem közöltek információt, hogy mely televíziós csatornák fogják anyagilag támogatni a tervet.

A mai Nápoly közelében lévő ókori Pompeji városát Kr. u. 79-ben temette maga alá a hamu és a láva a Vezúv kitörése nyomán, egyedülálló módon megőrizve az akkori állapotokat. A városnak a természeti csapás idején 13 ezer lakója volt: csak egy részük tudott elmenekülni a vulkán kráteréből a városra zúduló forró, mérgező gázok, láva és hamu elől.

Ma évente 2,5 millió ember keresi fel a 260 éve felfedezett, és azóta folyamatos ásatásokkal feltárt romvárost, amely a világörökség része.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.