Élet-Stílus

Új technika segít a leszokásban

A nikotint közvetlenül a tüdőbe juttatja az az új eljárás, ami igazi csodafegyver lehet a leszokni vágyók kezében.

A kísérleteket a Duke Egyetem központjában végezték és a szakemberek megállapították, hogy az új készülők hatékonyabban juttatja a nikotint a véráramba, mint a ma kapható bármelyik tapasz, vagy nikotinpipa. A tesztben résztvevő leszokni vágyók szerint ráadásul az új eljárással a leszokás is kellemesebb, mert az eszköz jóval kevésbé irritálta a torkukat, mint a jelenlegi nikotinpipa.

A kutatás vezető, Jed Rose azt szerette volna elérni, hogy a dohányzással összekapcsolt kellemes hatásokat el tudja érni a készülék, így hatékonyabban tud segíteni a leszokási folyamatban. Az új technikához ezért tulajdonképpen a belégzést vették alapul, az adagoló tehát olyan hatást vált ki, mint amikor a dohányos a cigarettába szív. Az új eljárás során mikroszkopikus részecskékből álló permetet készül a gép, amit olyan egyszerűen be lehet lélegezni, mint a cigaretta füstjét. Így több nikotin juthat a leszokni vágyók szervezetébe, egyúttal az új eszköz kevésbé irritál és az elvonási tünetek is lényegesen enyhébbek a használat során. A kutatás vezetője szerint, ha a készülék továbbra is ilyen jó eredményeket produkál a teszteken, akkor elképzelhető, hogy 3-5 év múlva kereskedelmi forgalomba hozzák.

Ajánlott linkek:

Új technológiát fejlesztettek ki a dohányzásról való leszokáshoz (HáziPatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik