Élet-Stílus

Dalos Györgyöt díjazták a lipcsei könyvvásáron

Március 21-én ért véget a lipcsei könyvvásár, világ egyik legtekintélyesebb könyves seregszemléje, mely ez alkalommal 156 ezer látogatót vonzott. Az idei rendezvénynek rendkívüli magyar vonatkozása volt, hogy annak fő díját, az európai népek közötti megértés díját Dalos György kapta.

Az európai népek közötti megértés díját, amelyik az egyik legrangosabb német irodalmi díj, a lipcsei könyvvásár hivatalos megnyitó ünnepségén, a lipcsei Gewandhausban adták át Dalos Györgynek, a Németországban élő magyar írónak. Dalos György a 15 ezer euróval járó kitüntetést, a zsűri indoklása szerint a tavaly megjelent, Felgördül a függöny – A kelet-európai diktatúrák bukása (Der Vorhang geht auf – Das Ende der Diktaturen in Osteuropa) című könyvéért, valamint eddigi munkásságának elismeréseként kapta.

Az európai népek közötti megértés díjának korábbi kitüntetettjei között volt többek között Kertész Imre és Nádas Péter is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik