Élet-Stílus

Alice a hétvégén is dollármilliókat hozott Burtonnek

Tim Burton Alice-feldolgozása a vetítés harmadik hetében is megmaradt az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsán.

A három dimenzióban is forgalmazott Alice Csodaországban című produkcióra a Disney stúdió becslése szerint a hét végén 34,5 millió dollárért (6,7 milliárd forint) adtak el jegyeket az Egyesült Államokban és Kanadában. Ezzel a film amerikai kasszája elérte 265,8 millió dollárt (52 milliárd forint), míg globális összbevétele már 565,8 milliónál (110 milliárd forint) jár.

Paul Dergarabedian, a Hollywood.com boxoffice-elemzője meglehetősen ritka jelenségnek nevezte, hogy az évnek ebben a mozis holtszezonjában egy produkció ilyen sikerrel fusson.

Az Alice ráadásul ezen a hétvégén erős versenytársakat kapott: a Wimpy Kid című családi film és az Exférj újratöltve című romantikus vígjáték is most debütált. Az Egy ropi naplója című népszerű képregény könyvsorozatból született Wimpy Kid a bevételi lista második helyét szerezte meg 21,8 millió dolláros (4,2 milliárd forintos) jegyeladással, míg a Gerard Butler és Jennifer Aniston főszereplésével forgatott Exférj a harmadik helyre került 21 millió dollárral (4,1 milliárd forinttal).

Természetesen a tízes észak-amerikai toplistán még mindig szerepel az Avatar, amelyre ezen a hétvégén 782 millió forintért váltottak jegyet a nézők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik