Németország, Európa egykori újautó eladási nagyhatalma 29,8 százalékkal kevesebbet értékesített idén februárban, mint egy évvel ezelőtt, valamint súlyos “poszt-roncs” szindrómában szenved – derült ki a Jato Dynamics autóipari statisztikákat készítő cég felméréséből.
Olaszország a múlt hónapban is megelőzte a németeket, ugyanis náluk még mindig futnak az alacsony károsanyag kibocsátású új autó vásárlását ösztönző, 1,500 és 5,000 Euro értékben érvényesíthető becserélési roncs-akciók a 10 évvel idősebb autókra.
A Volkswagen Golf az egyik legnagyobb kárvallottja a hirtelen német piacgyengülésnek, így a Ford Fiesta-t már csak 4,737 db-bal előzte meg idén februárban az egy évvel ezelőtti 9,764 db-os előnyével szemben. Az elmúlt hónapban a Golf eladások 4 százalékkal csökkentek Európaszerte, ami elsősorban a 9, 4 százalékos németországi általános visszaesésnek köszönhető. Ez azért aggasztó, hiszen a modell teljes európai eladásainak szinte a fele (februárban 45.2 százaléka) a német piacon realizálódik.
Az Egyesült Királyságban a jelenleg futó meghosszabbított roncs-akció március végén fut ki, míg Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban a 2010-es év későbbi szakaszaiban fejeződnek be a hasonló kedvezmény-programok. Ezen piacoknak köszönhetően a februári új autó eladási eredmények Európában összességében még mindig pozitív elmozdulást mutatnak 2009 februárjához képest (Spanyolország +47.2%, Egyesült Királyság +26.4%, Olaszország +20.5% és Franciaország +18.7%).
David Di Girolamo, a JATO Consult üzletágvezetője a következőképpen kommentálta a számokat: “A korábban is tapasztalható kisebb hullámvölgyek után a német piac most a valós vásárlói bizalmat tükrözi. Amennyiben ez a trend lesz a jellemző a roncs-akciókat befejező többi európai piacon is, akkor az év közepére a teljes európai porondon 1/3-os eladáscsökkenéssel lehet számolni.”
Modellek teljesítménye
Továbbra is Volkswagen Golf vezeti az eladási listákat, bár a német piactól való függése, most, több mint egy év után először, komolyan veszélyezteti az évek során kivívott pozícióját.
A főként Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban hódító Fiesta inkább kamatoztatott a német piacesésből és a Golf gyengüléséből, így sikerült felére csökkentenie a Golf-fal szembeni hátrányát idén februárban a tavaly februári pozíciójához képest. Magasan ez a két model vezeti az eladási toplistát, de a Renault Clio, a Fiat Punto, és a Volkswagen Polo is kétszámjegyű növekedést tudhat magáénak tavaly februárhoz képest.
(forrás Jato Dynamics)
Az Opel/Vauxhall új Astra igen erősen tört be a piacra, ennek köszönhetően ki is lökte a Ford Focus-t a top 10-ből.
Márkák teljesítménye
Februárban is a roncs-prémiumok farvizén utazó kisautók befolyásolták elsősorban a márkák teljesítményét. Különösképpen a Renault kamatoztatott sokat a Clio kiugróan magas eladási számaiból. Az Opel/Vauxhall, a Toyota és az Audi is nagy vesztesei voltak a német hanyatlásnak, mindhárom márka értékesítései igen kedvezőtlenül alakultak az elmúlt hónapban.