Élet-Stílus

Nyilvánosságra hozták Günter Grass aktáit

Az egyesítés után 20 évvel most vaskos dokumentációt hoznak nyilvánosságra Günter Grassról. A feljegyzéseket a kelet német titkosszolgálat készítette az íróról, amikor a DDR-ben járt.

Günter Grassnak minden lépését figyelte a titkosszolgálat – a Stasi – azóta, amióta az író 1961-ben kifejezte tiltakozását a falépítéssel kapcsolatban. Látogatásaikor minden lépését figyelemmel kísérték, mert Grass a DDR-ben az állam ellenségének számított. A most könyv formájában megjelenő gyűjteményről a szerző, Kai Schlüter azt mondta: „A célom az volt hogy egy izgalmas történelmi olvasókönyvet készítsek, nem pedig egy tudományos kiadást.”

A tanúk elmondásai és a kommentárok alapján ez a most kiadott mű részletgazdag és érthető történelemkönyvként szolgál mindenkinek, aki a korszak iránt érdeklődik. Átfogó képet fest a német-német irodalmi kapcsolatokról és különböző perspektívából világítja meg ugyanazokat a már ismert történeteket.

A Nobel-díjas írót, Günter Grasst is érinti a most kiadásra kerülő mű, ennek kapcsán megkérdezték arról, elolvassa majd-e a feljegyzéseket. Grass azt válaszolta, hogy nem kíváncsi a dokumentumokra, mert nem akar több barátot elveszíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik