Élet-Stílus

Vizet találtak a Holdon

Jéggel teli krátereket fedezett fel a Hold északi pólusánál egy amerikai radar - közölte a NASA. Az fn.hu-nak nyilatkozó szakemberek szerint feltűnően jól időzítették a bejelentést.

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal bejelentése szerint a Mini-SAR nevű radar több mint 40 kráterben érzékelt vízjeget. Habár a teljes jégmennyiség függ az egyes kráterek nagyságától, a becslésünk szerint legkevesebb 600 millió tonna vízjég lehet összesen a kráterekben- áll a NASA közleményében. A kutatók szerint a jég vastagsága több méter is lehet. A krátereken belüli hőmérséklet -248 Celsius-fok, amely alacsonyabb a Plutó felszínének hőmérsékleténél is – írja a BBC.

A legkisebb kráter mérete 1,6, a legnagyobbé 15 kilométer. A bejelentés néhány héttel azután látott napvilágot, hogy az amerikai elnök jegelte azokat az elképzeléseket, amelyek szerint belátható időn belül ismét amerikaiak léphetnek a Holdra.

Elképzelhető, hogy valóban van vízjég a Holdon, az erről szóló vita igen régóta húzódik – tudta meg az FN.hu a Magyar Csillagászati Egyesülettől. Oda kell menni, meg kell vizsgálni, akkor derül ki biztosan, mit rejtenek az égitest kráterei. Amerikában mindenesetre nagyon jól működik a tudományos PR, érdekes e hír időzítése éppen akkor, amikor Obama kijelentette: a közeljövőben nem küldenek embert a Holdra.

A Mini-SAR tavaly feltérképezte a Hold árnyékos, sarki térségeit, amelyek a Földről nem láthatók távcsővel. Jason Crusan, a NASA egyik kutatója szerint a felfedezés új távlatokat nyit a majdani Hold-utazások előtt. A NASA másik műszere, amit ugyancsak az indiai Chandrayaan-1 műhold fedélzetén helyeztek el, már korábban felfedezett vízmolekulákat a sarkvidékeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik