Élet-Stílus

Kínai csoda a jégen Vancouverben

A műkorcsolyázók páros küzdelmében a kínaiak megtörték a szovjet-orosz hegemóniát. A svájciak is örülhetnek, miután bő egy órán belül két aranyat is szereztek az olimpia harmadik napján.

A svájciak első hétfői győzelmét az alpesi síző Didier Defago szállította, aki a sportág egyik legnagyobb érdeklődéssel várt számában, a szombatról elhalasztott lesiklásban diadalmaskodott. Férfi alpesi síben legutóbb 1988-ban, Calgaryban nyert aranyérmet svájci sportoló, Pirmin Zurbriggen révén. A második helvét siker Dario Cologna nevéhez fűződött, ő a férfi sífutók 15 kilométeres szabadstílusú számában ért a csúcsra.

A műkorcsolyázók páros küzdelmeiben – megtörve az 1964 óta tartó szovjet-orosz hegemóniát – a Sen Hszüe, Csao Hung-po kínai duó diadalmaskodott. A rövidprogram után vezető, kétszeres ötkarikás bronzérmes házaspár ugyan a magyar idő szerint kedd hajnali kűrben kevesebb pontot kapott, mint a honfitárs Pang Csing, Tung Csien duó, de összesítésben megőrizte első helyét. Említésre méltó, hogy Sen Hszüe és Csao Hung-po a mostani idényben tért vissza a versenyzéshez azután, hogy 2007-ben visszavonult.

Mo Te Bum: történelmi arany születésnapra (GALÉRIA)

Mo Te Bum: történelmi arany születésnapra (GALÉRIA)

A női sífutók 10 kilométeres szabadstílusú versenyében a svéd Charlotte Kalláé, a hódeszkások férfi krossz számában a címvédő amerikai Seth Wescotté, míg a férfi gyorskorcsolyázóknál, 500 méteren a 21. születésnapját ünneplő, dél-koreai Mo Te Bumé lett az aranyérem – a koreaiak első olimpiai bajnoki címüket szerezték a sportágban.

Utóbbi számot kínos közjáték zavarta meg: a jégfelújító gépek felmondták a szolgálatot, emiatt az első futam csak másfél órás szünet után folytatódhatott.

Éremtáblázat (Arany, Ezüst, Bronz)

Svájc 3, 0, 0
Egyesült Államok 2, 2, 4
Koreai Köztársaság 2, 1, 0
Franciaország 2, 0, 2
Németország 1, 3, 1
Kanada 1, 2, 1
Kína 1, 1, 0
Csehország 1, 0, 1
Hollandia 1, 0, 0
Svédország 1, 0, 0
Szlovákia 1, 0, 0

A nap krónikájához tartozik, hogy a női jégkorongtorna A csoportjában az utolsó forduló eredményeitől függetlenül eldőlt a továbbjutás: a címvédő kanadaiak, valamint a svédek második mérkőzésüket is megnyerték (méghozzá simán), így már biztos elődöntősök.

Eredmények

Ajánlott videó

Olvasói sztorik