Vasárnap egyetlen magyar volt érdekelt a vancouveri ötkarikás játékokon: Tagscherer Imre, aki a 80. helyen végzett a férfi sílövők 10 kilométeres sprintversenyében. Ebben a számban egyébként – nagy meglepetésre – a francia Vincent Jay nyert, majd szűk két órával később, az északi összetett verseny zárultával is honfitársai örülhettek, Jason Lamy-Chappuis jóvoltából. A két diadallal a franciák az éremtáblázat élére ugrottak.
Éremtábla (arany, ezüst, bronz)
Franciaország 2, 0, 1
Németország 1, 3, 0
Egyesült Államok 1, 2, 3
Kanada 1, 1, 1
Koreai Köztársaság 1, 1, 0
Csehország 1, 0, 0
Hollandia 1, 0, 0
Svájc 1, 0, 0
Szlovákia 1, 0, 0
A 36 éves, harmadik olimpiáján résztvevő Tagscherer Imre a ranglistás helyezések alapján a mögötte lévő három induló mellett további öt, nála jobb helyen álló biatlonost előzött meg úgy, hogy a fekvő és az álló testhelyzetben is két-két lövést hibázott.
A női gyorskorcsolyázók 3000 méteres számában Martina Sablikova volt a legjobb, így a sífutó Katerina Neumannova után ő a második cseh női versenyző, aki téli játékokon aranyérmet szerzett.
A férfi szánkósoknál a mindössze 20 éves, de már négyszeres világbajnok német Felix Loch győzött – az olasz Armin Zöggelernek nem sikerült sorozatban harmadszor az élen végeznie, harmadik lett -, síakrobatikában pedig Alexandre Bilodeau bizonyult a férfi mogul szám legjobbjának, ezzel Kanada első olimpiai aranyérmét nyerte hazai földön.