Élet-Stílus

Menjek vagy maradjak – Napoleon Boulevard vagy Fegyvernepper

Péntek, január 29.

A Világgödör sorozat 2010-ben is folytatódik, idén ez lesz az első alkalom, hogy a közönség a legnépszerűbb hazai zenekarokkal, fiatal feltörekvő reménységgel és tánc/performansz előadásokkal találkozhat egy este keretein belül. Felvezetésként a The Hated Tomorrow zenekar kezd, amely produkciót a Juhász Kata által rendezett Café de la Dance előadás követi. A darab egy olyan – bevált – francia mintákat követő esemény, amelynek során a színpadi tánc performance keretében kilép a színházi közegből, hogy olyan közösségi tereket vegyen birtokba, ahol a néző, kávéház látogató új kontextusban, testközelben találkozhat a tánccal.
A bulihangulatot ezután a Heaven Street Seven biztosítja, majd a The Carbonfools zárja az estet.

A Mini fesztivál a Magyar Zeneművészeti Társaság 20. és 21. századi magyar zeneszerzők műveiből összeállított hangversenysorozata a Művészetek Palotájában, melynek célja az értékmegőrzés mellett a fiatalabb generáció kompozícióinak a bemutatása is. Ennek a törekvésnek a fényében ezen az estén három mű hangzik el bemutatóként: Dargay Marcell, Virágh András Gábor, Sugár Miklós egy-egy kamaraműve. Ezenkivül előadásra kerül Kurtág György, Hollós Máté és Horváth Barnabás kompozíciói mellett az egyik alapító szerző, Bozay Attila II. zongoraszonátája, mely először 1999-ben hangzott el Dargay Marcell előadásában.

A magyar kortárs táncélet egyik legmeghatározóbb és legkülönösebb alkotója, Bozsik Yvette visszatér a Trafóba. A korreográfus eddigi munkásságának különböző okokból, önként vagy kényszerűségből kimaradt jeleneteit idézi fel, értelmezi át és dolgozza át az Újravágva című darabban. Bozsik Yvette jelenleg a Magyar táncművészeti Főiskola Koreográfusképző tanszékének vezetője, de pályája során olyan művészekkel is együtt dolgozott, mint Fischer Iván, Halász Péter vagy John Lurie. Most pedig ismét a saját szemünkkel láthatjuk társulatának előadását.

—- Szombat, január 30.—-

Tilos Witch Kitchen sorozatában érkezik a Ludditák a Budapest Jazz Clubba. A Tilos Witchkitchen Series olyan zenekarok és zenei formációk mutatkoznak be, melyek a Tilosban vagy a Tilos körül jöttek létre, munkásságukban és szellemiségükben szorosan kötődnek a rádióhoz. A zenekart 2000 januárjában alapította Fiáth Marianna (MC Móki), Fiáth Titanilla (MC Tita) és Homoki Péter (DJ Sztyepp). Első számaikat rögtön műsorra tűzte a Tilos, majd rendszeres fellépői lettek a rádiót támogató buliknak. Első lemezük 2003-ban jelent meg, majd ezt követte 2005-ben a Porcogó és 2007-ben Tizenegyes címen egy dupla lemez. A hiphop mellett a rock n’rolltól a G-funkon át a punkig és a kőmetálig terjedő stíluspalettán egyensúlyozó zenekart akár Magyarország legeredetibb zenekarának is nevezhetnénk.

Itt az idő egy kis nosztalgiára. A 25 éve alakult Napoleon Boulevard gyakorlatilag három évet élt, és valahogy tökéletes aláfestő zeneként szolgált a rendszerváltás előtti furcsa áldemokratikus, félkapitalista nyugatra kacsingató időknek. Ekkor a zenekar furcsa nevét még megfúrhatta egy tévés tótumfaktum, vagy az Ugye, eljönnek a repülők című slágerüket elítélhette a Hazafias Népfront lapja, a Magyar Nemzet, hogy „miféle bombázókra is várunk mi itt?”. Azóta kereskedelmi rádiók elnyűhetetlen kánonjába pedig bekerültek olyan dalokkal, mint a Júlia nem akar a földön járni vagy a Szállj velem. A Vincze Lillával kiegészült Solaris (Így született az együttes) most mindenesetre 25 éves koncertet ad a Syma csarnokban. Itt az idő egy kis nosztalgiára.

Most szombat este a Dob utcai Kőleves étteremben belekóstolhatunk a slam poetry műfajába. Ez a műfaj leginkább az amerikai filmekből lehet ismerős, amikor is zene nélkül, de mégis raphez hasonlóan nyomják a verseket az előadók. Valami köze ráadásul a színházhoz is van, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket, sőt akár kellékeket is használnak. Itt bárki fölléphet. Az egyetlen szabály, hogy mindenkinek három perce van a színpadon, hogy érveljen, meggyőzzön, nevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és végül sikert arasson. Ha fellépni nem is feltétlenül akar mindenki, de képet kaphat arról, hogy mi is a magyar slam.

—-Vasárnap, január 31.—-

A The Gathering holland zenekar egy énekesváltáson átesve érkezik újra Budapestre, hogy a 20. születésnapját a magyar rajongókkal is méltó módon meg tudja ünnepelni a Diesel Clubban. Bár legutóbb a Sziget nagyszínpadán jártak nálunk, ez most egy kisebb buli lesz. A zenekarnak az elmúlt 20 évben rengeteg említésre méltó dolog történt: több száz koncert szerte az egész világban, 9 stúdió és 3 élő album, rengeteg egyéb kiadvány, saját lemezkiadó alapítása és két DVD kiadása. A zenekart a szintén holland és női énekessel kiálló gótikus metalt játszó Autumn kíséri.

Mit tudunk a német könnyűzenéről? Nem sokat. Most megtudhatjuk, hogy érdemes-e jobban elmélyedni. A musik + X multimédiás kiállítás egy zenei fesztivál szimulációja: négy teremben, válogatott hangmintákkal mutatja be a modern zene négy műfaját: a popot, az indierockot, a hiphopot és a technót. Körsétára invitál napjaink Németországának zenei stílusain és rétegein át. Bemutatja az aktuális popsztárokat, rockereket, rappereket és DJ-ket – Münchentől Kölnig, Frankfurttól Jenáig. A buli pedig jóval olcsóbb, mint egy Sziget-karszalag, hiszen a belépés díjtalan a Millenárison.

—-Kiállítás, mozi—-

Most nyílik az új gigatárlat a Szépművészetiben. Az előző századfordulón két orosz nagyiparos, Szergej Scsukin és Ivan Morozov egy olyan francia festészeti gyűjteményt gyűjtött össze, amely világszerte is párját ritkítja. A budapesti tárlaton ebből az anyagból 55 festmény lesz látható – többek között Manet, Monet, Degas, Renoir, Matisse, Cézanne és Picasso művei -, amelyek már meg is érkeztek a Puskin Múzeumból Budapestre. A január 28-án nyíló tárlat anyaga 60 év festészetét öleli fel, s felfogható egy rövid művészettörténeti összefoglalásnak is.

Mindeközben még tart az október végén nyílt Botticellitől Tizianóig című kiállítás is. Így azon ritka alkalomnak lehetünk tanúi, amikor egy épületben látható egy átfogó reneszánsz és egy szintén átfogó modern kiállítás. Leonardo Hermelines hölgye és Picasso egy épületen belül.

Moziajánló az Exit24-től

A hetedik kör

Sopsits Árpád ismét a gyermeki lélek rejtelmeibe, és sötét bugyraiba kalauzolja el a nézőket. Mindezt elég ügyesen és hatásosan, mert magyar filmhez képest igen élvezetes darab, ami nyomot hagy az emberben.

A szállítmány

Antal Nimród második és egyben utolsó ujjgyakorlata a nagy áttörés, a Predators előtt. De mivel ez az alkotás is annak a jegyében készült, hogy nevet és bizalmat szerezzen Hollywoodban, elég sablonos lett. Néhol ugyan látszik, hogy hazánk fia megpróbálta belecsempészni a tudását a Pánikszoba pénzszállítós változatába, de a produceri nyomás erősebb volt. Viszont egy átlagos akciófilmtől mégis több lett.

Szökőhév – Leap Year

Amy Adamsnek valahogy nem megy Meryl Streep nélkül, pedig korosztálya egyik legnagyobb tehetsége. Ám ez a romantikus vígjáték nemcsak történetében, de technikailag is káoszba fullad. Matthew Goode pedig örökre megmarad a Watchmen Ozymandiasa marad.

Toy Story – Játékháború 3-D

Egy történet, amit mindenki ismer csak éppen 2-D-ben. A Pixar és a Disney első közös gyermekét technikailag egy kicsit felturbózták, mielőtt a mozikba kerül a harmadik rész. Nagyon bemutatni nem kell ezt a fantasztikus alkotást, ami 3D-ben még élvezetesebb. Egyértelműen a hét nyertese.

—-Maradjak… tévézni—-

Péntek, január 29.
21:20
VIASAT3

Fegyvernepper

Menjek vagy maradjak – Napoleon Boulevard vagy Fegyvernepper 1

A hidegháború, a keleti és nyugati tömb szembenállásának megszűnése után hatalmas mennyiségű fegyver maradt a volt szovjet tagállamok birtokában. Ezek a fegyverek – főleg afrikai – fejlődő országokba kerültek, ahol a szörnyű helyi konfliktusokon számos nemzetközi fegyverkereskedő gazdagodott meg busásan. Sokak szerint ez a huszadik század legmocskosabb és legnagyobb üzlete. Egyedül Ukrajnában megközelítőleg 32 milliárd dollár értékű fegyvernek kelt lába 1982 és 1992 között, melyért soha, senkit nem vontak felelősségre. Az ukrán születésű Jurij Orlov (Nicolas Cage) a kockázatos, de jól menő biznisz jeles képviselője. Testvérével (Jared Leto) együtt a világ legveszélyesebb háborús övezeteiben látják el a nagykutyákat fegyverekkel. Jurijnak kalandjai során szembe kell néznie a bulldogként nyomában loholó Interpol-ügynökkel (Ethan Hawke), az életére törő konkurenciával, szerelme gyanakvásával és elsősorban saját lelkiismeretével.

Szombat, január 30.
20:50
Duna Televízió

Etűdök gépzongorára

Menjek vagy maradjak – Napoleon Boulevard vagy Fegyvernepper 1

Fülledt nyári napon játszódik Nyikita Mihalkov filmje, Vojnyicevék birtokán, ahová lassan megérkezik a zajos, vidám vendégsereg. Kínos robajjal szakadnak ki a köznapi fecsegés semmitmondó szavai, s hullanak alá a semmibe. A csönd beszél a filmen, s az emberek fecsegéssel próbálják túlharsogni. Beszédük, megannyi ostoba tréfájuk azonban állandóan megfeneklik. A tréfa mögött az emberi viszonyok, ambíciók, szerelmek és tragédiák finom szövésű hálója válik láthatóvá. A szereplők életének az a belső, igazi tartalma, amelyet Dancsenko találóan nevezett a Csehov-drámák “víz alatti áramlásának”, már elveszett.


Vasárnap, január 31.
21:00
m1

Egy maréknyi dollárért

Menjek vagy maradjak – Napoleon Boulevard vagy Fegyvernepper 1

Sergio Leone klasszikus westernjében tűnt fel Clint Eastwood, a messziről érkezett, titokzatos Joe-ként. Ő a mexikói határon lévő kis településen akar meggazdagodni két csempészbanda háborújából, akik régóta rivalizálnak egymással. Helyesen okoskodik, ám jó szíve eltéríti az üzlettől. Jóságán majdnem rajtaveszít, s csupán lélekjelenlétének és józan eszének köszönheti, hogy kiszabadul a rettegett Ramón fogságából. Ezután azonban már csak a bosszú érdekli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik