Élet-Stílus

Sokan csalódtak a Golden Globe-ban – helyszíni tudósítás

admin
admin

2010. 01. 18. 09:10

Az idei Golden Globe-átadón elsősorban az olyan populáris filmeket jutalmazták, mint az Avatar, míg olyan nagy színészi teljesítményt felmutató filmek, mint a Nine, vagy a jelen gazdasági válság kapcsán komoly üzenetet hordozó Up In The Air mindössze csak egy szobrot kapott. Mindez rányomta a bélyegét a hangulatra – mondta el az FN.hu-nak Szűcs Péter, a Marie Claire helyszíni tudósítója.

James Cameron sajtótájékoztatójában hangsúlyozta az újságíróknak és a kritikusoknak, hogy bár az Avatar animációs film, hihetetlenül fontos benne a színészi játék, hiszen a színészek arcjátékának nagy szerepe volt a munka során. Ennek ellenére színészi díjat nem kapott a film – sokan így is lelketlennek tartják.

Clooney díj nélkül maradt

Az est nagy vesztesének sokan a Nine című musicalt tartják, amelyben olyan színészek vonultak fel, mint Daniel Day-Lewis, Marion Cotillard, Penélope Cruz, Nicole Kidman vagy Judi Dench. A film az öt jelölésből egyet sem váltott díjra, előle a Másnaposok című vígjáték vitte el a pálmát.

Ugyancsak sokan vártak arra, hogy az Egek Ura, vagy a főszereplő George Clooney díjat kaphat. A színész szerepe ugyanis ebben a filmben az volt, hogy közölje az alkalmazottakkal: megszűnt az állásuk és ki vannak rúgva. A gazdasági válság közepette Hollywoodtól ez egy üzenet lehetett volna a világ felé, hogy foglalkoznak a körülöttük lévő valósággal is. Az Egek Ura végül csak a forgatókönyvéért kapott Golden Globe-ot, és Clooney díj nélkül ment haza.

Képgaléria (Fotó: EPA)

Képgaléria (Fotó: EPA)

A Marie Claire Los Angeles-i tudósítója szerint a csalódások mellett a Haitiben történt tragikus katasztrófa is rányomta a bélyegét a díjátadóra. Sokan az előző napi szokásos partit is kihagyták, hogy adományokat gyűjtsenek a rászorulóknak, és a díjakat átadó hírességek egy kitűzővel is jelezték, hogy ők már adakoztak.

Igen érdekes volt, hogy a nagy visszatérőnek aposztrofált Sandra Bullock egy asztalnál ült Robert Downey jr.-ral, és mindketten nagyon élvezték egymás társaságát. Már előre biztosra vették, hogy mindkettőjüknek nyernie kell, mert az a nyertesek asztala. Az este végül őket igazolta.

Szűcs Péter lapunknak elmondta, hogy sikerült Quentin Tarantinóval is találkoznia, és kiderült, hogy a rendező meglepően sokat tud Magyarország történelemről, és a jelen állapotokról.

A győztesek

A legjobb játékfilm dráma kategóriában az Avatar című világsikerű sci-fi lett. A legjobb rendező díját James Cameronnak ítélték oda az Avatarért.

A legjobb színésznő díját Sandra Bullock, a The Blind Side című megindító dráma főszereplője kapta. A legjobb színésznek járó szobrocskát Jeff Bridges vehette át, aki egy ágrólszakadt country énekest játszik a Crazy Heart című filmben; kritikusok szerint élete talán legjobb alakítását nyújtja.

A vígjáték vagy zenés filmek kategóriájában a Másnaposok című alkotás nyerte a legjobb filmnek járó Arany Glóbuszt. A legjobb színésznő Arany Glóbusz-díját ugyanebben a kategóriában Meryl Streep kapta a Julie és Júlia – Két nő, egy recept című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb színész Robert Downey jr. lett, aki a Sherlock Holmes című akciófilm címszerepét, a legendás mesterdetektívet alakítja.

Az Oscar-díj előfutárának is tekintett, 67. alkalommal kiosztott filmdíjak között a legjobb animációs játékfilm kategóriában a Disney-Pixar közös alkotása, a Fel! nyert.

A hollywoodi külföldi újságírókat tömörítő Hollywood Foreign Press Association (HFPA) díjkiosztó ünnepségén a legjobb játékfilmes női mellékszereplőnek járó szobrocskát Mo’nique vette át, aki a Precious című filmben játszik. A legjobb férfi mellékszereplő az osztrák Christoph Waltz lett, aki a Quentuin Tarantino által rendezett Becstelen Brigantyk című világháborús drámában alakít egy náci ezredest.

A külföldi filmek között a legjobbnak A fehér szalag című, az első világháború előtt játszódó német drámát ítélték. A legjobb forgatókönyvért az Egek ura című játékfilmet jegyző Jason Reitman és Sheldon Turner vehette át az Arany Glóbuszt.
A legjobb eredeti filmzenéért Michael Giacchino, a Fel! című animációs film zeneszerzője kapta meg a díjat. A legjobb drámai tévésorozat 2009 és 2008 után ismét a Reklámőrültek lett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.