Élet-Stílus

Birkózólegendák támogatják Ritter Árpádot

A birkózás legendás alakjai, Polyák Imre, Varga János, Komáromi Tibor és Növényi Norbert is támogatják Ritter Árpádot, aki jövő szombaton versenybe száll a magyar szövetség elnöki posztjáért.

A versenyzőként kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportembert jelölő Magyar Birkózó Liga (MBL) pénteki konferenciáján felszólalók mindegyike, így Polyák Imre, a Nemzet Sportolója is, a változás szükségességére hívta fel a figyelmet a magyar szövetség élén, melyet 1992 óta vezet Hegedűs Csaba.

Az eredményekkel, az utánpótlás és a sportág egészének helyzetével elégedetlen MBL, illetve támogatói bíznak abban, hogy Ritter sikerével zárul a tisztújítás.

“Nekem nagyon tetszik ez az odafigyelés, lelkesedés, és tenni akarás, amit itt látok. Ez kellett volna már korábban is – mondta többek között az egy arany- és három olimpiai ezüstérmet szerzett Polyák.

A jövő szombati közgyűlésen a liga az elnökség teljes összetételére is javaslatot tesz. A jelöltjei között 11 volt olimpiai, világ- vagy Európa-bajnok van, többek között Polyák, Varga, Komáromi, Növényi, vagy Kovács István is, de alelnöknek jelölik például Szőnyi János korábbi szövetségi kapitányt.

A két aranyat hozott barcelonai olimpián kapitány Szőnyi szerint a magyar birkózás 1992 óta sokat vesztett korábbi fényéből, az eredmények szerinte önmagukért beszélnek, mivel Hegedűs regnálásának kezdete óta tavaly született meg az első magyar világbajnoki győzelem. A résztvevők szinte mindegyike kiemelte az utánpótlás siralmas helyzetét, azt, hogy csupán 2600-an birkóznak az országban, s szintén elfogadhatatlannak tartják, hogy a 132 bejegyzett szakosztály közül csupán 72-ben folyik munka.

“Ma egy fiatal, tehetséges versenyzőnek nem tudunk perspektívát nyújtani, mert nem tud megélni a birkózásból, ez pedig tarthatatlan” – mondta Szőnyi.

Ritter programjában kiemelt helyen foglalkozik a szakosztályok, edzők, s versenyzők feltételeinek, finanszírozásának javításával, a médiával való kapcsolat javításával, a versenyrendszer megreformálásával, a szövetség gazdasági helyzetének, pénzügyi döntéseinek, tranzakcióinak átláthatóságával.

Hangsúlyozta, hogy a jövőben sokkal komolyabb szerepet szán az elnökségnek, melyben képviselni kell a versenyzők érdekeit is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik